Egy kis vidéki nyaralóban összezárva tölti az idejét néhány, a modern kor összes társadalmi ellentétét képviselő figura. Egyszerre törnek felszínre a város és vidék, X és Z generáció, vállalkozó és művész, ateista és vallásos, humán és reál érdeklődésű emberek között feszülő ellentétek.
A nagyváros közelmúltjának egyik izgalmas epizódja, hogyan foglalták el Budapest tereit, a polgári lakások minden zegzugát, az udvarokat és a parkokat legjobb barátaink, a kutyák. A beszédes című és kivételes gazdagságú kiállításon a kutyatartással kapcsolatos tárgyak, műalkotások, fotók, plakátok, kabarészkeccsek, rajz- és játékfilmrészletek, installációk és a szemléltető eszközök legkülönfélébb típusai mutatják meg nekünk, miért pont a kutya lett a városban is a legfontosabb társunk. És persze azt is, hogy mi mindent kellett megtenni azért, hogy a város féken is tartsa a kutyaáradatot.
Az újraolvasás öröme nem pusztán abban különbözik az első találkozástól, hogy rácsodálkozhatunk önmagunk, s ezáltal a szöveg változásaira, de a tágabb környezetét is észrevehetjük: Huizinga akkor írta kultikussá vált kultúrtörténeti munkáját a középkor őszi ragyogásáról, szélsőséges vízióiról, kiüresedett rituáléiról, babonás, felhevült lelkiállapotairól, amikor a 20. század Európáját a vizsgált korhoz hasonló bosszúszomj és indulat fűtötte.
„Ha azt mondjuk, hogy révész, mi jut az eszedbe?” – kérdez vissza mindjárt az elején Márta, az egyik főszereplő, és rögtön válaszol: „Átviszi a folyó partjáról a másikra az embert a kis tutaján vagy csónakján.” Ám senki ne gondoljon kompra, kikötőre.
Az év utolsó napja, akármilyen volt is az az év, hagyományosan a jókedvé és kacagásé kellene, hogy legyen. De akad-e még olyasmi, amin röhögni lehet?
Már több mint négy évtizede, hogy a kísérleti rockzene úttörője, a német Can befejezte aktív pályafutását, de a zenekar kultusza a mai napig töretlen. Az együttes híres volt a szertelen improvizációkra épülő fellépéseiről, ezekről azonban leginkább csak kalózfelvételek terjedtek egészen mostanáig. A Mute Records 2021-ben kezdte el kiadni a zenekar koncertarchívumát feldolgozó Can Live lemezsorozatot, amelynek nemrég jelent meg a harmadik darabja.
Hosszú évek hagyományát megtörve Fischer Ádám az idén nem A teremtést vezényelte el a szokásos újévi koncertjén. A varietas delectat jegyében most Az évszakok, a másik nagy, Gottfried van Swieten-szövegre készült Haydn-mű, a zeneszerző utolsó oratóriuma hangzott el.
William Burroughs egy alkoholmámorban töltött 1951-es mexikói éjszakán jó ötletnek találta, hogy Tell Vilmost utánozva lelőjön a felesége fejéről egy poharat.
E monumentális alternatív történelmi vízió a részben japán és koreai származású, Hawaiion felnőtt, jelenleg New Yorkban élő írónő második magyarul megjelent regénye. (Az első Egy kis élet címmel 2017-ben, a Maxim Kiadónál jött ki.) A disztópiák, az apokaliptikus regények és/vagy a queer irodalom kedvelőinek nagy öröm a könyv, de a szélesebb olvasóközönségnek is fájdalmasan aktuális témákról beszél. A rasszizmus, a vagyoni egyenlőtlenségek, a kisebbségek jogfosztottsága mellett a gyarmatosítás hatásai, a klímaválság, a migráció vagy éppen a járványkezelés mind-mind fontos kérdése a műnek.
Néhány éve elindult egy úgynevezett „két lépés előre” teszt, amelynek során diákokat állítottak egymás mellé, majd feltettek nekik néhány kérdést arról, hogy milyen – sokuknak evidensnek tűnő – családi, társadalmi és anyagi privilégiumokkal indulnak az életben. Akire igaz volt egy-egy elhangzó állítás, tehetett két lépést előre. A kihívás végére a diákok jó része több tíz méter hátrányból kezdhette el a futóversenyt, pont úgy, ahogy az életet is.
Jól mondja nyilatkozataiban a rendező: csakugyan családi dinamikák határozzák meg ezt a filmet – de nem abban az értelemben, amelyben ő gondolja.
„Na, de mi is a szerelem?” – bár egyebek közt erről is szól, de efféle köldöknézős kérdésekkel mégsem foglalkoznak e dokumentumfilm szereplői. Katia és Maurica Krafft, Mauna Loa, Nyiragongo, Krafla és társaik – előbbi egy vulkanológus házaspár, utóbbiak tűzhányók – egymást és kapcsolatukat is adottnak veszik.
Az 1985-ben alakult Radiohead első albuma, az 1993-as Pablo Honey jogosan alulértékelt mű, egyetlen darab slágerrel, a Creep című számmal. Azonban a két évvel később kiadott The Bendsre mintha kicserélték volna a zenekart: a korábbi önsajnáltató, másodvonalas alterrockot valami egészen más váltotta fel.
