Kultúra

Döbbenetes belegondolni, hogy a Rolling Stones öreg, legalábbis öregedő zenekarnak számított a nyolcvanas években; a szintetizátorok uralta évtized ifjú titánjai így tartották őket számon.

Fogjuk mindazt a zabolátlan indulatot, gyűlöletet, haragot és félelemtől vezérelt durvaságot, amelyet gyerekként megélünk, helyezzük be egy túlcivilizált jóléti társadalom lefedett terráriumába, majd figyeljük, amint a felpaprikázott hangyaboly sorba rendeződik, hátukon a saját testsúlyuk többszörösét cipelve elfojtásból. Tulajdonképpen ez a felnőtt lét, amelynek kvintesszenciája Paprika Steen filmjének élethű szülői munkaközössége.

A horvát Tena Štivičić 2015-ös drámája (Falcsik Mari fordításában) három különböző idősíkon ugyanannak a horvát családnak a történetét követi nyomon.

Egyre letisztultabb formanyelvvel, a minimalizmus és redukció elvei szerint dolgozik Csizik Balázs, fotó alapú, konceptuális művei­nek alapkérdése az ember és a környezetének kölcsönössége, illetve a zsúfolt város és az érintetlen természet közötti komplex viszony.

Az új sorozatban zene és szöveg, zene és fotográfia kerül egymás mellé.

Mike Flanagan látszólag újragondolta Edgar Allan Poe lázálomszerű novelláit.

Nem sokat tétlenkedtek a Wilco tagjai az utóbbi időben.

Fiatalon elhunyt barátjának ajánlja új filmjét Sopsits Árpád.

Ilyen felállású zenekarral még nem találkoztam.

A chilei-amerikai énekesről azt mondják, a legnapocskásabb hang Luciano Pavarotti óta.

Fejlődő világunkban az egyik legnagyobb változáson kétségtelenül az apaszerep esett át.

„Bécsig kellett menni, hogy lássuk Tom Barmanéket a How to Replace It című friss album turnéján”