Kultúra

Komoly, de nem reménytelen

Habár a komolyzenei közönség nemzedéki utánpótlásáért való aggódás immár maga is nagypapakorú félelem, a koncertlátogató közönség elöregedése korántsem légből kapott álprobléma. A fiatalok megnyerése létkérdés - e felismerés muzsikusok és koncertszervezők seregét nyomasztja és inspirálja, itthon csakúgy, mint a nagyvilágban.

Harang, mobil, Mars-járó

A kommunikáció gonosz dolog, ha nem akarjuk, akkor is van, a hallgatás is egyfajta kommunikáció, ugyanakkor ha minden erőnkkel el szeretnénk mondani valamit, akkor se tudjuk néha még a legegyszerűbb közlendőt sem célba juttatni hiánytalanul - valami folyton kimarad, egy szín, egy részlet vagy csak egy árnyalatfestő gesztus.

Pergő képek

Az ArtReview folyóirat szerint 2011-ben a korábban 81 napig börtönben, jelenleg ismét házi őrizetben lévő világhírű kínai művész volt a legnagyobb hatással a kortárs képzőművészetre. Most éppen mindegy is, hogy ezen elismerést műalkotásaival - köztük a Madárfészek néven elhíresült pekingi olimpiai stadion koncepciójával vagy a 2010-ben a Tate Modernben bemutatott monumentális installációjával, az ezerhatszáz ember által, kézzel festett, százmillió porcelán szotyolamagból összeálló szőnyeggel - vagy 2008-tól induló ellenzéki kultúrpolitikai tevékenységével érdemelte ki.

"Inkább lassú égés"

Nyolc Omega-lemezre írt szövegeket, olyan slágerekét, mint a Varázslatos fehér kő, a Nem tudom a neved, az Időrabló vagy a Fekete pillangó. De a nevét inkább csak a rajongók ismerik. Mérnökként, dramaturgként dolgozott a Magyar Televízióban, forgatókönyveket írt, filmeket rendezett; immár húsz éve él visszavonultan az Őrségben.

"Szépet akarok csinálni"

Negyedszázada a Kerepesi úti köztemetőben körmöli regényeit, novelláit egy sírkerti padon. Csontváry, Krúdy és Munkácsy síremlékének Bermuda-háromszögében tűnik el nap mint nap, akárcsak előző könyvének főhőse, a hetvenes évekbeli kamasz lány. Most fejezte be a Tar Sándor ügynökmúltját feldolgozó drámáját, miközben halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket tanít, és gyógyult skizofréneknek tart irodalomterápiát.
  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2012. szeptember 29.

„A harmincas évek retorikája zúdul ránk”

A cigánygyilkosságok (Szóról szóra) után egy másik tragikus történetet, a magyar oktatásügyét dolgozza fel a Magyarországon úttörőnek mondható dokumentarista társulat. Hétfőtől újra látható a Trafóban a Tanulni, tanulni, tanulni – mi még a tavaszi bemutató után beszélgettünk a társulat „kreatív producerével”.
  • Urfi Péter
  • 2012. szeptember 28.

Ütemet sem vétve

Az Electronic Beats szervezőinek már nem az első tömény estét köszönhetjük - de talán a mostani a legerősebb felhozatal. Ráadásul a produkció nem is marad pusztán a papíron: a valóság tökéletesen fedi az étlapot, ami nagy szó az ilyen - jó értelemben vett - vegyes ízelítők esetén.
  • - minek -
  • 2012. szeptember 28.