Megy, már megint megy szép hírünk a nagyvilágba. Előbb nyílt egy kiállítás a Nemzeti Múzeumban, ahol kiállították Hannah Reyes Morales néhány fényképét is, amelyek történetesen Fülöp-szigeteki, idősotthonban élő melegekről – női ruhába öltözött és magukat tűsarkúban rúzsozó férfiakról, Jesszus! – készültek.
Aztán – hiába jelezte a múzeum, hogy azt tizennégy éven aluliak csak szülői felügyelettel tekinthetik meg – akcióba lépett a pártállam szélsőjobbra kihelyezett lelkiismerete, a mi hazánkos Dúró Dóra, és bemószerolta az igazgatót Csák Jánosnál. LMBTQ-propaganda folyik a Magyar Nemzeti Múzeumban – rikoltotta. Eddig nem is lett volna gond, hiszen szebb, európaibb helyeken az ilyet egy miniszter hetyke eleganciával visszautasítaná, néhány jól elhelyezett bon mot-val félresöpörné. Csakhogy nekünk, mimagyaroknak van egy homofób színezetű, sokszoros idézőjelbe tett „gyerekvédelmi” törvényünk, amelynek értelmében sok mindent meg lehet tenni. Lehet rosszul szövegezett törvényre hivatkozva 12 milliós bírságot szabni a Lírára egy képregény miatt, és lehet méterszalaggal méricskélni, hogy ugyan a sátáni könyvesbolt elég messze van-e a szomszédos templomtól. Hogy mindez miként szolgálja a gyerekek védelmét, azt nem tudjuk, de azt igen, hogy az Úr 2023. esztendejében minden ilyesminek csak egy dobozban maradt Bacsó Béla-filmen szabadna megtörténnie. Mégis valóság.
L. Simon Lászlóra okkal jött a csengőfrász. Emlékezhet rá, miként vetült a buzipártolás vádja az Operaház igazgatójára, a másik fideszesre, aki különutasnak gondolja magát a sztyeppék felé száguldó, fékevesztett vasúti kocsin.
Dúró Dóra igazát Csák János csakhamar elismerte, és sebtibe’ intézkedett, hogy a Nemzeti Múzeum kiállítását 18 év alattiak nem látogathatják. A múzeum igazgatója ekkor keresett egy utolsó kifogást: azt mondta, a múzeum munkatársai nem ellenőrizhetik a látogatók korát, s talán csak remélte, hogy nem lesz olyan csinovnyik, aki colstokkal leméri, elég messze vannak-e a múzeumtól a templomok és az iskolák...
A múzeum gyöngyöző homlokú igazgatója próbált legyinteni a dologra: nem kell a dologgal foglalkozni. Tudta, hogy nem lenne szerencsés azonnal kalapácsot és fogót ragadni, és elbontani a paravánokat vagy a kiállítást. Ha van, amit Orbán Viktor a melegeknél is jobban utál, az minden bizonnyal a gyávaság. L. Simon, aki az utóbbi időben látványosan igyekszik kitaposni magának a Demeter Szilárd és Vashegyi György nyomán képződni látszó helyet, nem futamodhat meg egy mi hazánkostól.
De nem is menekülhet tőle. Itt most Dúró Dóra az, aki behajtja a törvényt, aki aberráltnak nevezi őt, és arra inti, hogy kushadjon.
L. Simon ezért tudtára adta, hogy állja a sarat: „Él és virul a nemzet múzeuma. Köszönjük, kedves Dúró képviselő asszony” – posztolta a Nemzeti Múzeum Petőfi koptatta lépcsőin ácsingózó látogatók fotóját – akik minden bizonnyal rettegés nélkül állnak a Fülöp-szigeteki rúzsos férfiak fotói elé.
Hiszen tudják, hogy nem lesznek melegek attól, ha múzeumba járnak.
Egyetlen botlás van L. Simon szabadságharcában. Tavalyelőtt, a kampány hevében megszavazott „gyermekvédelmi” törvényt ő is támogatta a voksával, egyike volt a 133 bátornak, akik arra szavaztak, hogy toljuk át az országot Ázsiába. Ilyen magabiztosan csak az orosz Dumában nyomogatják a gombokat.
Pedig L. Simon László nem homofób. Csak, a pártban nem egyedüliként, úgy viselkedik.
Hogy is lehetne az, aki egykor avantgarde költőként indult, és párizsi kalandjairól olcsó Rimbaud-utánérzetekben írta le, hogy „szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk / gipszlenyomatokat”, a következő strófában pedig máris lombszoknyás nőnek láttatta magát.
De azt hitte, hogy nem lesz baj abból, ha Orbán Viktor és gonosz propagandistái egy nemzetet nevelnek homofóbbá, kirekesztővé és gyűlölködővé, nem lesz baj abból, hogy szárnyaik alá veszik az olykor még estélyibe sem csomagolt újnáci pártot, ami most aztán jól a sarkába harapott. Azt hitte, nem lesz baj, ha reggel, délben, este gyűlöletre nevelik ezt a nemzetet, amely alig iszik egy kortyot „az ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából”, máris nekiáll ütni-vágni a zsidót, a migránst, a meleget, a multit, a külföldit, a városit, a polgárt. Azt hitte, ez csak ujjgyakorlat lesz Rogán Antal írógépén, semmi komoly: hiszen Finkelstein is meleg volt, még az is lehet, hogy rúzst is feltett néha.
Nem tudja, hogy ha ők nem is azok – annyira –, a szavazóik egyre nagyobb hányada osztja a gyűlöletet.
L. Simon László végülis nem homofób, csak gyáva. Mégis gyáva. Amikor rajta csattan az ostor, akkor sem mer felhorgadni, inkább tűri, hogy a gépezet holmi dúródórákkal elverje.
Amikor sorban állnak a polgárok a múzeumlépcsőn, az igazgató úgy tesz, mintha ezt Dúró Dóra darálójának köszönhetné, amely bestsellert csinált a Meseország mindenkiéből, és most bestsellert csinál a tűsarkús filippínókból is.
Pedig L. Simon Lászlónak nem a keresztény értékek tejfehér angyalának, hanem
magának Orbán Viktornak kellene köszönetet mondani. Ilyet pedig nyilván nem merészel.
