Mintha az életük múlna rajta: folytatódik a harc az UEFA ellen

  • narancs.hu
  • 2021. július 15.

Narancsblog

Orbánt már innen is kinézik.

2014-ben döntött úgy az UEFA, hogy Budapesten is legyenek mérkőzések 2020-ban a közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon. Azt ugyan sosem fogjuk megtudni, hogy mi állt e „sportdiplomáciai siker” hátterében, de az egészen biztos, hogy Orbán Viktor személyében az UEFA olyan lelkes, sőt rajongó államfőt állíthatott maga mellé, aki nem sajnálja a pénzt, ha fociról van szó.

Sőt igazából semmit sem sajnál…

Jól emlékszünk, hogy miután a koronavírus harmadik hulláma idején az UEFA feloldotta a korábbi 30 százalékos nézőszám-korlátozást, Magyarország jelezte – egyedüliként a 13 Európa-bajnoki meccset rendező város közül –, hogy a budapesti mérkőzésekre mindenkit be fognak engedni a több százmilliárdból épült új főstadionba.

Tán e módfelett kétes nagyvonalúság miatt is tűnhetett úgy, hogy az európai szövetség lekötelezettje Orbán Viktornak.

Legalábbis erre utalt, hogy amikor a budapesti meccs előtt fél térdre ereszkedő ír játékosokat kifütyülték, azt Orbán úgy magyarázta meg, hogy „nem kell provokálni a házigazdát” – és ehhez az UEFA-nak pusztán annyi hozzáfűznivalója volt, hogy fő a „politikamentesség”.

Ám e nagy politikamentesség jegyében a szövetség arra már tiltással reagált, hogy a müncheni polgármester szivárványszínű világítással fejezte volna ki tiltakozását a homoszexuálisokat megbélyegző magyar „pedofiltörvény” ellen…

Mintha pont Orbán kottájából játszottak volna.

Csakhogy erre fel az összes nagyobb német város bejelentette, hogy szivárványszínűre fényfestik a stadionjukat német-magyar meccs idejére, így az európai szövetségnek is azonnal megváltozott a politikamentességről alkotott véleménye, és a tiltás kompenzálásaként szivárványosra állították az UEFA logóját.

„Az UEFA ma büszkén viseli a szivárvány színeit. Ezzel mindent alapelvünket szimbolizáljuk: igazság, társadalmi egyenlőség, tolerancia mindenkivel” – írták Twitter üzenetükben, ami leginkább azt jelezte, hogy a szövetség mindig oda áll, ahonnan nagyobb hasznot remélhet, s ebbe Orbán Viktornak semmiféle beleszólása nem lehet.

Az sohasem fog kiderülni, hogy az őszinte felháborodás, vagy csak valamiféle bizonyítási kényszer áll-e az UEFA azon döntése mögött, hogy három zárt kapus meccsre és 100 ezer euróra büntette a Magyar Labdarúgó Szövetséget

diszkriminatív szurkolói magatartás miatt, de az ítélet indoklásával komoly ember nem tud vitatkozni. Teljesen abszurd az a tombolás is, amelybe Szijjártó Péter kezdett, miután hírét vette az ítéletnek. „Úgy látszik, az UEFA továbbra is alkalmazza a már korábban megismert munkásőr-hajlamú nézőtéri besúgókat, akiknek nincs más dolguk, csak jelentéseket írni arról, hogy ki, mit mondott (vagy nem mondott) a nézőtéren. Mint a kommunizmusban: bizonyíték nem kell, elég a besúgó feljelentése” – írta Facebook-bejegyzésében, majd miután napvilágra kerültek a bizonyítékok (kép- és hangfelvételek), már azzal jött, hogy e bizonyítékok alapján „még szánalmasabbnak és gyalázatosabbnak minősíthető az UEFA döntése”.

Azt még nem tudjuk, hogy mi lesz Szijjártó következő lépése – hadat üzenünk az UEFA-nak? –, ám ennél sokkal érdekesebb, hogy mi vagy ki állhat a külügyminiszter cirkusza mögött. Hogy magától ilyen, és csak a náci, homofób „szurkolói“ kemény magnak, esetleg a főnökének akar-e kedveskedni? Vagy arról lenne szó, hogy Orbán Viktor toporzékolásának megtestesüléseként kezdett ebbe az ámokfutásba? Kizárólag azért, mert a miniszterelnök nem engedheti meg magának, hogy még egy európai frontot nyisson.

Azon mindenesetre el lehet filózni, hogy mit is takar

Csányi Sándor MLSZ-elnök, UEFA-alelnök beszédes hallgatása.

Hisz a külügyminiszter első reakciója után az MLSZ ugyan kiadott egy sokat mondó közleményt az európai szövetség döntésének okairól, de Csányi azért gondoskodott arról is, hogy ez az egyre idiótábbá váló komédia ne egyedül Szijjártó Péter jutalomjátéka legyen, és ő is hozzátegye a magáét. A MLSZ elnöke ugyanis ezt nyilatkozta: „Részletesen elmondom majd a médiának, amit fontosnak tartok az UEFA fegyelmi döntésével kapcsolatban, amint ennek itt lesz az ideje”. Tehát a cirkusznak még mindig nincs vége. De mikor jön el az az idő? Tán csak nem akkor, ha Orbán Viktor megmondja végre a tutit?

(Címlapképünkön: Orbán Viktor (k), Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke (b) és Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke beszélget a Karmelita kolostor teraszán 2019. május 18-án. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.