Miből sütünk kenyeret, ha minden vetés kiszárad?

Tudomány

A jelenleg is érzékelhető aszály megihlette a minisztert, aki visszahozná az első földművesek kedvelt, habár némileg szegényes termést hozó gabonáit.

Tudjuk, mindig is nagyobb rajongótábora lesz a „szép, napos időnek”, mint az ólomszürke esőfelhőknek, pláne a habos-haragos zivatarfelhőknek, de ettől még tény, ami tény: az utóbbi hónapokban jóval kevesebb eső esett, mint amennyire szántóföldeknek szüksége lett volna.

Van, aki már aszályt emleget – és szómágia ide vagy oda, annyi biztos, hogy országosan 50-100 milliméter csapadék hiányzik a talaj felső egy méteres rétegéből, a legtöbb éppen északkeleten, pláne az Észak-Alföldön. Csupán remélni lehet, hogy e hét elején a csapadékosabbra forduló idő nyomán legalább részben enyhül a szárazság.

false

A globális méretű klímaváltozás lokális hatásait taglaló, a bennük szereplő riasztó fejlemények miatt gyakorta emlegetett klímaforgatókönyvek némelyike a Kárpát-medence tekintetében több fokos melegedéssel, továbbá az átlagos csapadékhozam csökkenésével, illetve szeszélyesebb területi és időbeli eloszlásával számol.

Éppen ezért hajlamosak vagyunk már a szemünk láttára zajló folyamatokat is a túl korán bekövetkező jövő számlájára írni (amiben nem biztos, hogy igazunk van).

A teremtés koronája

Voltaképpen örvendetes azt látni, hogy már szakpolitikusaink is számot vetnek a klímaszempontból is mind bizonytalanabb jövő jelentette kihívásokkal. Nemrégiben például Nagy István  agrárminiszter beszélt arról egy rádióinterjújában, hogy a klímaváltozás reális veszély, de az ember nem véletlenül a teremtés koronája (!), meg fogunk birkózni ezzel is.

Ehhez elég elővenni néhány olyan ősi gabonafélét, amelyeket még akkor termesztettek (tán itt, a Kárpát-medencében is), amikor még a mostaninál is szárazabb volt a klíma. A miniszter cseppnyi vihart kavart interjújában (amelyben növénytermesztési elképzelésein felül szó esett arról is, hogy Magyarország azért torpedózza meg az európai klímavédelmi, kibocsátás-csökkentési tervezeteket, mert ezek olyan előírásokat tartalmaznának, amelyek a mi felzárkózásunkat lassítanák, magyarul nem kedveznek a nálunk megtelepedett német autóiparnak) számos érdekes elképzelés és valós felismerések csírája is megtalálható.

Egyrészt való igaz, hogy Magyarország mai területe illetve a Kárpát-medence klímája többször is átalakult még az elmúlt 10 ezer év alatt is. Ezen belül az elmúlt pár ezer évben viszont nem nagyon tudunk kifejezetten száraz periódusokról – meleg-nedves illetve hűvös-nedves időszakok annál inkább előfordultak, néha egymást váltva vagy éppen akár hosszú évszázadokon át domináns formában. És főleg nem tudunk arról, hogy a klímatörténetnek lett volna olyan fejezete, ami modellként szolgálhatna az eljövendő évtizedek magyarországi éghajlata szempontjából.

Ebből a szempontból mindegy is, hogy a meleg-száraz illetve a szeszélyesen csapadékos forgatókönyvvel számolunk-e, elvégre a múlt még klímatörténeti szempontból is ritkán ismétli magát. Ráadásul sajnos a jövő tekintetében soha nem lehetünk biztosak abban, hogy valamelyik rettegett vagy éppen favorizált szcenárió bejön-e vagy sem: azzal is számolnunk kell, hogy olyan jövőbeli klímaszituációk is beköszönthetnek, amelyekkel voltaképpen nem is számoltunk.

false

Sárgul a vetés

De egye fene, induljunk ki abból, hogy egy zömmel meleg és száraz időszakra kell felkészülnünk, és olyan termeszthető növények, a konkrét esetben gabonafélék után kell néznünk, amelyek jobban bírják majd a közeli jövő még tüzesebb napsütését.

Örömmel jelenthetjük, hogy valóban vannak ilyen gabonafélék, amelyeket nagyjából a neolitikum óta termesztettek, és nem is csak itt, a Kárpát-medencében, de a közvetlen földrajzi szomszédságunkban, például Délkelet-Európában vagy a miénknél mindig kissé szárazabb éghajlatú közel-keleti régióban (az ún. termékeny félhold övezetében) is. Az alakor (egyszemű búza), a tönke, a tönkölybúza vagy a kamut (avagy tevefog, esetleg pártus búza) egykoron nagy szolgálatot tettek a földművelés technikáit, annak minden csínját-bínját tapasztalataik alapján éppen csak tanulgató eleinknek.

false

Ezek a növények kétségtelenül jobban bírhatták a szárazságot is, mint a mai nemesített kenyérgabonafélék – aszályos periódusban ugyan ezekből az egyszerűbb, ősi háziasított gabonafélékből is kevesebb termett –, de a termésátlagok csökkenése az átlaghoz képest nem volt olyan drámai.

Pláne azért sem, mert ezekből a haszonnövényekből eleve nem termett olyan mennyiség, ami igazából konkurálni tudna a modern gabonafélék combos termésátlagaival. Igazából a tönkölybúza – legalábbis a magyar termelők ezt állítják – papíron képes lehet olyan hozamra (hektáronként akár 5 tonna is megterem belőle), mint a közepes termésátlagú, malomba szánt modern búzafélék. Csak éppen ehhez a legjobb földbe kéne vetni (nem oda szokták) és a vetésnek túl kell élnie azokat az emelt kockázatokat, amelyeket a tönköly gyengébb szára és hosszabb érésideje jelent.

Már egy rendes nyári vihar is elfekteti a termés zömét, amit így már könnyebben elkapnak a földről felverődő gombafertőzések. És olyan klímaforgatókönyvvel aligha számolhatunk, amelyik kiiktatná a naptárból a zivatarokat.

A többi archaikus búzafélének a termésátlaga alapból elmarad a modern étkezési búzáétól, viszont kevesebbet is kell költeni rájuk – alapvetően igénytelen fajtákról van szó, de termésük finom, még ha nem is könnyen feldolgozható, néha nehezen hántolható.

false

Kisebb mennyiségben az ősi gabona (rézben íze, részben beltartalmi értékei miatt) keresett termék a piacon – néha tévedésből is keresik, hiszen sokan azt hiszik, hogy mondjuk, az alakor nem tartalmaz glutén-t, azaz gliadinféle fehérjéket (valójában tartalmaz).

Önmagukban ezek a bármennyire is ősi fajták aligha oldhatják meg az átalakuló klíma jelenbéli és még bizonytalan jövőbeli hatásaira választ kereső mezőgazdaság gondjait, viszont értékes genetikai kincset rejtenek. Egyre többen emlegetik, hogy a régi fajták termelésbe való puszta visszahozása helyett inkább ötvözni kéne a manapság többnyire termesztett magas termésátlagú és az esőt-viharokat jól bíró, szélben is állva maradó kenyérgabonák, valamint a szárazságot, betegséget, gyomokat jobban tűrő ősi, egyszerűbb búzafélék tulajdonságait.

Erre a hagyományos gabonanemesítési módszerek is alkalmasak lehetnek, türelmetlenebbek bevethetik a mesterségesen előidézett mutációkat vagy éppen igénybe vehetik a nagy várakozással fogadott génszerkesztési eljárásokat (ezek körül azért még jelentős a jogi minősítésükkel, a sokfelé tiltott-korlátozott GMO-szervezetektől való elkülönítésükkel kapcsolatos, de a tudományos bizonytalanság is - erről olvashatnak korábbi cikkünkben is).

Ledobjuk a láncot

A génszerkesztés rohamtempóban fejlődő technológiája beláthatatlan távlatokat nyit meg előttünk, de aggodalmakra is okot adhat, s már hosszú ideje komoly társadalmi viták övezik.

De ami a legfontosabb, hogy sem kenyérgabonából, sem más termesztett növényből nem elég egyetlen hipotetikus klímaaszituációra szabott növényvariánst kifejleszteni: jobban tesszük, ha egy teljes, minden elképzelhető forgatókönyvre alkalmas készlettel (sőt, valamennyi fontos kultúrnövény tekintetében készletekkel) készülünk a jövőre. És még ekkor is csak halványan reménykedhetünk abban, hogy a természet nem fog olyan lapot behúzni, amire nekünk már nem marad megfelelő adunk a kezünkben.

Ez az írás szerzőnk, Barotányi Zoltán éghajlattal, klímakutatással, klímaváltozással és annak továbbgyűrűző hatásaival foglalkozó cikksorozatának újabb része.

A klímaváltozás hétköznapjai sorozatunk előző részei:

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.