Tudjuk, mindig is nagyobb rajongótábora lesz a „szép, napos időnek”, mint az ólomszürke esőfelhőknek, pláne a habos-haragos zivatarfelhőknek, de ettől még tény, ami tény: az utóbbi hónapokban jóval kevesebb eső esett, mint amennyire szántóföldeknek szüksége lett volna.
Van, aki már aszályt emleget – és szómágia ide vagy oda, annyi biztos, hogy országosan 50-100 milliméter csapadék hiányzik a talaj felső egy méteres rétegéből, a legtöbb éppen északkeleten, pláne az Észak-Alföldön. Csupán remélni lehet, hogy e hét elején a csapadékosabbra forduló idő nyomán legalább részben enyhül a szárazság.
| ||
A globális méretű klímaváltozás lokális hatásait taglaló, a bennük szereplő riasztó fejlemények miatt gyakorta emlegetett klímaforgatókönyvek némelyike a Kárpát-medence tekintetében több fokos melegedéssel, továbbá az átlagos csapadékhozam csökkenésével, illetve szeszélyesebb területi és időbeli eloszlásával számol.
Éppen ezért hajlamosak vagyunk már a szemünk láttára zajló folyamatokat is a túl korán bekövetkező jövő számlájára írni (amiben nem biztos, hogy igazunk van).
A teremtés koronája
Voltaképpen örvendetes azt látni, hogy már szakpolitikusaink is számot vetnek a klímaszempontból is mind bizonytalanabb jövő jelentette kihívásokkal. Nemrégiben például Nagy István agrárminiszter beszélt arról egy rádióinterjújában, hogy a klímaváltozás reális veszély, de az ember nem véletlenül a teremtés koronája (!), meg fogunk birkózni ezzel is.
Ehhez elég elővenni néhány olyan ősi gabonafélét, amelyeket még akkor termesztettek (tán itt, a Kárpát-medencében is), amikor még a mostaninál is szárazabb volt a klíma. A miniszter cseppnyi vihart kavart interjújában (amelyben növénytermesztési elképzelésein felül szó esett arról is, hogy Magyarország azért torpedózza meg az európai klímavédelmi, kibocsátás-csökkentési tervezeteket, mert ezek olyan előírásokat tartalmaznának, amelyek a mi felzárkózásunkat lassítanák, magyarul nem kedveznek a nálunk megtelepedett német autóiparnak) számos érdekes elképzelés és valós felismerések csírája is megtalálható.
Egyrészt való igaz, hogy Magyarország mai területe illetve a Kárpát-medence klímája többször is átalakult még az elmúlt 10 ezer év alatt is. Ezen belül az elmúlt pár ezer évben viszont nem nagyon tudunk kifejezetten száraz periódusokról – meleg-nedves illetve hűvös-nedves időszakok annál inkább előfordultak, néha egymást váltva vagy éppen akár hosszú évszázadokon át domináns formában. És főleg nem tudunk arról, hogy a klímatörténetnek lett volna olyan fejezete, ami modellként szolgálhatna az eljövendő évtizedek magyarországi éghajlata szempontjából.
Ebből a szempontból mindegy is, hogy a meleg-száraz illetve a szeszélyesen csapadékos forgatókönyvvel számolunk-e, elvégre a múlt még klímatörténeti szempontból is ritkán ismétli magát. Ráadásul sajnos a jövő tekintetében soha nem lehetünk biztosak abban, hogy valamelyik rettegett vagy éppen favorizált szcenárió bejön-e vagy sem: azzal is számolnunk kell, hogy olyan jövőbeli klímaszituációk is beköszönthetnek, amelyekkel voltaképpen nem is számoltunk.
| ||
Sárgul a vetés
De egye fene, induljunk ki abból, hogy egy zömmel meleg és száraz időszakra kell felkészülnünk, és olyan termeszthető növények, a konkrét esetben gabonafélék után kell néznünk, amelyek jobban bírják majd a közeli jövő még tüzesebb napsütését.
Örömmel jelenthetjük, hogy valóban vannak ilyen gabonafélék, amelyeket nagyjából a neolitikum óta termesztettek, és nem is csak itt, a Kárpát-medencében, de a közvetlen földrajzi szomszédságunkban, például Délkelet-Európában vagy a miénknél mindig kissé szárazabb éghajlatú közel-keleti régióban (az ún. termékeny félhold övezetében) is. Az alakor (egyszemű búza), a tönke, a tönkölybúza vagy a kamut (avagy tevefog, esetleg pártus búza) egykoron nagy szolgálatot tettek a földművelés technikáit, annak minden csínját-bínját tapasztalataik alapján éppen csak tanulgató eleinknek.
| ||
Ezek a növények kétségtelenül jobban bírhatták a szárazságot is, mint a mai nemesített kenyérgabonafélék – aszályos periódusban ugyan ezekből az egyszerűbb, ősi háziasított gabonafélékből is kevesebb termett –, de a termésátlagok csökkenése az átlaghoz képest nem volt olyan drámai.
Pláne azért sem, mert ezekből a haszonnövényekből eleve nem termett olyan mennyiség, ami igazából konkurálni tudna a modern gabonafélék combos termésátlagaival. Igazából a tönkölybúza – legalábbis a magyar termelők ezt állítják – papíron képes lehet olyan hozamra (hektáronként akár 5 tonna is megterem belőle), mint a közepes termésátlagú, malomba szánt modern búzafélék. Csak éppen ehhez a legjobb földbe kéne vetni (nem oda szokták) és a vetésnek túl kell élnie azokat az emelt kockázatokat, amelyeket a tönköly gyengébb szára és hosszabb érésideje jelent.
Már egy rendes nyári vihar is elfekteti a termés zömét, amit így már könnyebben elkapnak a földről felverődő gombafertőzések. És olyan klímaforgatókönyvvel aligha számolhatunk, amelyik kiiktatná a naptárból a zivatarokat.
A többi archaikus búzafélének a termésátlaga alapból elmarad a modern étkezési búzáétól, viszont kevesebbet is kell költeni rájuk – alapvetően igénytelen fajtákról van szó, de termésük finom, még ha nem is könnyen feldolgozható, néha nehezen hántolható.
| ||
Kisebb mennyiségben az ősi gabona (rézben íze, részben beltartalmi értékei miatt) keresett termék a piacon – néha tévedésből is keresik, hiszen sokan azt hiszik, hogy mondjuk, az alakor nem tartalmaz glutén-t, azaz gliadinféle fehérjéket (valójában tartalmaz).
Önmagukban ezek a bármennyire is ősi fajták aligha oldhatják meg az átalakuló klíma jelenbéli és még bizonytalan jövőbeli hatásaira választ kereső mezőgazdaság gondjait, viszont értékes genetikai kincset rejtenek. Egyre többen emlegetik, hogy a régi fajták termelésbe való puszta visszahozása helyett inkább ötvözni kéne a manapság többnyire termesztett magas termésátlagú és az esőt-viharokat jól bíró, szélben is állva maradó kenyérgabonák, valamint a szárazságot, betegséget, gyomokat jobban tűrő ősi, egyszerűbb búzafélék tulajdonságait.
Erre a hagyományos gabonanemesítési módszerek is alkalmasak lehetnek, türelmetlenebbek bevethetik a mesterségesen előidézett mutációkat vagy éppen igénybe vehetik a nagy várakozással fogadott génszerkesztési eljárásokat (ezek körül azért még jelentős a jogi minősítésükkel, a sokfelé tiltott-korlátozott GMO-szervezetektől való elkülönítésükkel kapcsolatos, de a tudományos bizonytalanság is - erről olvashatnak korábbi cikkünkben is).
Ledobjuk a láncot
A génszerkesztés rohamtempóban fejlődő technológiája beláthatatlan távlatokat nyit meg előttünk, de aggodalmakra is okot adhat, s már hosszú ideje komoly társadalmi viták övezik.
De ami a legfontosabb, hogy sem kenyérgabonából, sem más termesztett növényből nem elég egyetlen hipotetikus klímaaszituációra szabott növényvariánst kifejleszteni: jobban tesszük, ha egy teljes, minden elképzelhető forgatókönyvre alkalmas készlettel (sőt, valamennyi fontos kultúrnövény tekintetében készletekkel) készülünk a jövőre. És még ekkor is csak halványan reménykedhetünk abban, hogy a természet nem fog olyan lapot behúzni, amire nekünk már nem marad megfelelő adunk a kezünkben.
Ez az írás szerzőnk, Barotányi Zoltán éghajlattal, klímakutatással, klímaváltozással és annak továbbgyűrűző hatásaival foglalkozó cikksorozatának újabb része.
A klímaváltozás hétköznapjai sorozatunk előző részei:
- Búcsúznunk kell a csokitól?
- Miért van ilyen hideg, ha egyszer melegszik a Föld?
- Sokkal drágább a hús, mint gondoljuk
- Miért ne rakjunk rossz fát a tűzre?
- Ősi kór, pusztító járvány: mit rejt a felolvadó sarkvidék?
- Mindegy, hogy melegszik vagy hűl? Lehet, hogy az emberiség számára a klímaváltozás minden formája veszélyes
- Egy javaslat, amibe nálunk rögtön belebukna a miniszter
- Vajon mire megyünk műanyag kacatok nélkül?
