Egotrip

Olen mennyt kauppahalliin, üzente Aira, olvasom egy cetlin: mégis a szemembe ötlik egyszer csak, a kisasztalra tette egy morzsás tányér meg a rádiós magnóm közé. Hogy mégsem szevasz és csá, hanem csak ide le, a Konsumba, jön aztán majd vissza nyilván, jó.

Amikor leül, K. Dezső a vécéből a Citadellára lát.

Elhamarkodott lenne rövid idő után átfogó módon, tudományosan megítélni a mindennapos testnevelés bevezetésének a magyar sport fejlődésére gyakorolt hatásait; nem tudhatjuk, milyen nagyszerű versenyzők nőnek majd ki megújított iskolarendszerünk egyelőre igencsak kokojszás morotvájából.

A menekültválság okán megint bejárta az internetet a következő, Tony Benn néhai munkáspárti politikus szájába adott idézet: „Azért tanulságos, hogyan bánik a hatalom a menekültekkel, mert kiderül belőle, hogyan bánna mindannyiunkkal, ha azt hinné, megúszhatja.”

A wurlitzerrel először az idők homályában – értsd: valamikor kamaszkoromban – találkoztam először.

Pár nap leforgása alatt a honi gazdasági vezetés három fontos személye is irányváltást szorgalmazott.

Fájó szívvel tudatom: azt kell tennem, amit Esterházy Péter tett 1990-ben, amikor Csoóri Sándor nyiltan zsidózó cikke megjelent a Hitel című folyóiratban, amelynek Esterházy akkor már három éve állandó kolumnistája volt. „Nem akarok olyan mondatok közelében lenni, mint amelyeket ott olvasnom kellett” – írta, és beszüntette a rovatát.

Azt mondják, hogy óvakodni kell a metaforáktól, mivel azok homályossá teszik a dolgokat, megrontják az emberek egyenes és tiszta beszédét, bár a maguk helyén, vagyis a költészetben még az ilyesfajta szép hazugságoknak is megvan a létjogosultságuk.

A menekültválság közepette érthető, hogy érdeménél kisebb figyelmet keltett a honi adósok tízezreinek menedéket kínáló magáncsőd törvénybe iktatása.

Most már hívhatom fűnek is (Ratkó József) in memoriam Kovácsy Tibor