1. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
| ||
Nem csalás, nem ámítás, nem nyomdahiba: Reisz Gábor közszeretetnek örvendő első filmje az élen. Hogy miként is történhetett mindez? Kérdezzék csak meg a rendezőtől, vagy kattintsanak ide, mert mi megkérdeztük. A film mögötti sztori is csodálatos: semmi központi fejlesztés, csak a lelkesedés és a baráti szívességek. Nagy szív, miniköltségvetés. De nem ettől jó a VAN, nem ez visz hétről hétre kisebb tömegeket a Cirkóba, hanem ami a vásznon történik: egy nagyon mai srác szerelmes bénázása a nagyon mai Budapesten. Még hosszan lelkendezhetnénk, de nem tesszük, tessék elolvasni a kritikánkat.
2. A Grand Budapest Hotel
| ||
„Hazavittem az egész hotelt. Mármint a hotel makettjét. Azért az se volt kicsi” – vallotta meg a Narancsnak Wes Anderson (prágai interjúnk vele itt), hogy mit emelt el a forgatási kellékek közül. Wes, ígérjük, nem áruljuk el egy lékeknek sem. Azt viszont készséggel eláruljuk, mit gondoltunk (kritikánk itt) Wes monarchikus Tesz-Wes városáról: „A mesésen öncélú 100 perc során pedig még az is összejön, amire Menzeltől pár éve hiába vártunk: végigizgulhatjuk, hogyan segíti valaki sikeresen világra az Őfelsége pincére voltam mozgóképes kistestvérét.” Hát, mi szépet is mondhatnánk még?! Kapcsoljuk inkább Mr. Goldblumot, meséljen ő a Wesszel való zubrowkázásról!
3. Halhatatlan szeretők
| ||
Vámpírnak lenni menő. Jim Jarmuschnak lenni menő. Egy vámpíros film Jim Jarmuschtól? A menőség netovábbja. Egy vámpíros film Jim Jarmuschtól Tilda Swinton és Tom Hiddleston főszereplésével? Mindjárt elalélunk. És tényleg elaléltunk. Még jó, hogy a mindig blazírt filmrendező nem alélt el önnön nagyságától, és kimerítő választ adott a Narancsnak a „miért éppen vámpírok?” égető kérdésére: „De nem horrorfilmet csináltam velük, hanem szerelmi történetet, karaktertanulmányt.”
4. Apáim története
| ||
Az „Akiket télen-nyáron (meg ősszel és tavasszal) is szeretünk” listán igen előkelő helyet foglal el Sarah Polley, akiért azóta vagyunk oda, hogy – nos, mindig is odavoltunk érte, de amióta nemcsak színészként (Eljövendő szép napok, Az élet nélkülem), hanem rendezőként is megcsillogtatta tehetségét (Egyre távolabb, Volt egy tánc), hát, azóta, mi tagadás, teljesen odavagyunk. És akkor jön ez az általános nagyrabecsülésnek örvendő, sokoldalú művésznő, és a saját családja féltve őrzött titkait dolgozza bele egy dokujáték vagy játékdoku filmbe. Hát, hogy jön ahhoz bárki is, hogy még a magánügyeiből is remekművet forgasson?! Hallatlan!
5. A nimfomániás
| ||
A hallgatási fogadalmát a minap megtörő Lars von Trier első bejelentése az volt (nyilván Kocsis Máté hatására), hogy többé nem piál és más szerekkel sem él, ami sokkal jobb hír, mintha például Bruno Ganzzal forgatna filmet Hitlerről. Ennél is jobb hír, hogy a polgárpukkasztást fogmosás-gyakorisággal űző filmrendező csinált nemrég egy kétrészes filmet, és e két részből az első akkor is toronymagasan kimagaslana a művészfilmek szürke tengeréből, ha egyébként egyetlen pinát és faszt se tol Trier az arcunkba. A dánok botrányhőse persze szállította a genitáliákat kilószámra, még a sokgyermekes Stellan Skarsgardnak (beismerése itt) is tudott újat mutatni, de a sok magamutogatás mögött mégiscsak felsejlett a művészi nagyság (amiből a második részre – kritikánk itt – már csak az unalmas önismétlés maradt).
6. A nő
| ||
Spike Jonze nagyon is szimpatikus, sőt egyenes kívánatos jövőképében az operációs rendszerek Scarlett Johansson hangján szólalnak meg. Talán ennek és Joaquin Phoenix rokonszenves alakításának is köszönhető, hogy – idézet a kritikánkból – Jonze filmje a könnyen és jól tolerálható love storyk közé tartozik, melynek láttán a windowsosok összebújnak a macesekkel.
| ||
Hajdú Eszter (A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című dokumentumfilm rendezője) ezúttal a romagyilkosságok ügyének tárgyalását, a per minden napját rögzítette kamerájával. Jelentős nemzetközi fesztiválok díjazták a filmet, csak az itthoni kurzus kötött bele, ami akár elismerésnek is tekinthető.
8. Szél támad
| ||
„Sokak bánatára a film Mijazaki opus magnumjaként, de egyben búcsújaként is pozicionálja magát” – kezdte kritikusunk, és e sokakba a Narancs szerkesztősége is beletartozik; tényleg sajnáljuk. De mielőtt elvesznénk az önsajnálatban, folytassuk a méltatást: „Mijazaki mostani műve is tiszta költészet, mely nem fél az erkölcsi állásfoglalástól, és képes az animációt végre a laikusok szemében is egy szintre emelni az élő szereplős filmekkel.”
9. Llewyn Davis világa
| ||
Nem tartozik a Coenek agyonünnepelt filmjei közé, de mi szeretjük. Talán azért, mert mindannyiunkban lakozik egy kis Llewyn, vagy talán azért, amit kritikusunk mondott: „A Coenek teszik a dolgukat, mint mindig, amikor nem epikus üzemmódban nyomják; tökélyre fejlesztett kisszürrealizmusukat (35 százalék szür, 65 reál) hozzák, és megrendezik a kisember 100 méteres síkfutását.”
10. Két nap, egy éjszaka
| ||
Fivérek után fivérek, ezúttal a belga fiúk, a Dardenne-ek. Ja, meg egy színésznő, Marion Cotillard, aki, mi sem természetesebb, úgy játssza el az állásért harcoló, depressziós családanyát, mintha nem is a legcsillogóbb hollywoodi szuperprodukciókban vendégeskedne állandóan, hanem világ életében belga proliasszonyokat játszott volna. El vagyunk ragadtatva, vagy ahogy azt kritikusunk a legnagyobb elismerés hangján kifejtette: ez egy igaz film.
