Könyv

"Ezek az emberek elpusztíthatatlanok" Interjú Térey Jánossal

A már negyvenes évei elején is szinte klasszikusként tisztelt, színpadi szerzőként is sikeres Térey Jánossal beszélgettünk a hazafias költészet XXI. századi lehetőségeiről, a magyar történelmi emlékezetről és hárításról, nemsokára megjelenő új kötetéről és a Nemzeti Színházról.
  • Vári György
  • 2013. február 13.

"Nem ilyen az életem" - Szvoren Edina író

A nemrég megjelent Nincs, és ne is legyen legalább annyira magával viszi az olvasót, mint az első könyv - a már ismert, sötét és nyomasztó világba. A Pertu hangos szakmai sikere után sem lett főállású író, ugyanúgy zenét és szolfézst tanít. De már nem irtózik - annyira - saját szövegeitől.

Rajzol, olvas, számol

Sok helyen ma is elvárás, hogy karácsonyra az elsős gyerek írjon, olvasson, számoljon, és legalább annyi mutatványt produkáljon, mint a nagyhírű bűvész, aki "A lábával karikázik, / A kezével citerázik, / Az orrával orgonázik, / A fülével figurázik". És közben még véletlenül se menjen ki a vonalból.
  • Orosz Ildikó
  • 2013. január 19.

Operától Bonchidáig

Grófnak született, és az érdeklődése sokkal szerteágazóbb volt annál, semmint hogy életében és utóéletében ne ítéljék olykor nagyszabású, úri dilettánsnak. Jóllehet, irodalomtörténetünkből éppúgy botorság kifeledni Bonchida urát, akárcsak a magyar szcenika nagyjainak sorából.

Török András: Budapest könyv

Az ember budapestinek nem születik, hanem azzá válik. Török András bevallottan nem az őslakosoknak szánta a legutóbbi kiadása (2001) óta kibővített könyvét, amely egyébként először idegen nyelveken jelent meg.
  • Benedek Szabolcs
  • 2013. január 19.

Best of cseh vol. 2

Hogy mit tesz az ember, ha lengyel létére felbuzog benne a csehimádat?
  • - köves -
  • 2013. január 13.