Könyv

A már negyvenes évei elején is szinte klasszikusként tisztelt, színpadi szerzőként is sikeres Térey Jánossal beszélgettünk a hazafias költészet XXI. századi lehetőségeiről, a magyar történelmi emlékezetről és hárításról, nemsokára megjelenő új kötetéről és a Nemzeti Színházról.

A nemrég megjelent Nincs, és ne is legyen legalább annyira magával viszi az olvasót, mint az első könyv - a már ismert, sötét és nyomasztó világba. A Pertu hangos szakmai sikere után sem lett főállású író, ugyanúgy zenét és szolfézst tanít. De már nem irtózik - annyira - saját szövegeitől.

Sok helyen ma is elvárás, hogy karácsonyra az elsős gyerek írjon, olvasson, számoljon, és legalább annyi mutatványt produkáljon, mint a nagyhírű bűvész, aki "A lábával karikázik, / A kezével citerázik, / Az orrával orgonázik, / A fülével figurázik". És közben még véletlenül se menjen ki a vonalból.

Grófnak született, és az érdeklődése sokkal szerteágazóbb volt annál, semmint hogy életében és utóéletében ne ítéljék olykor nagyszabású, úri dilettánsnak. Jóllehet, irodalomtörténetünkből éppúgy botorság kifeledni Bonchida urát, akárcsak a magyar szcenika nagyjainak sorából.

Az ember budapestinek nem születik, hanem azzá válik. Török András bevallottan nem az őslakosoknak szánta a legutóbbi kiadása (2001) óta kibővített könyvét, amely egyébként először idegen nyelveken jelent meg.

Hogy mit tesz az ember, ha lengyel létére felbuzog benne a csehimádat?