Kritika

Csupa áldozat

A Médeiát Kr. e. 431-ben mutatták be először Athénban és csúfosan megbukott, indítja útjára a monodrámát Karsai György, a magyar klasszika-filológia, színháztörténet és irodalomtörténet professzora. Rövid ismeretterjesztő kiselőadást tart a dráma hátteréről, egyebek közt arról, hogy hőseink hogyan szerezték meg az aranygyapjút Peliász király számára. Beszéde kihangosítva szól a fogadótérben, és akkor is, amikor a nézőtéren elfoglaljuk a helyünket.

Ölni vagy szeretni

A címben feltett kérdésre ki-ki másként fog válaszolni. Aaron Blummnak (akinek a polgári neve nem titok – Virág Gábor –, és a Vajdaságban él) sikerült egy teljesen egyedi könyvet előállítania, amelynek mindegyik – kereken 500 – példánya unikális.

  • Radics Viktória
  • 2023. április 26.

Napfényes menekülés

Micsoda romantika! Néhány elszánt amerikai, elkínzott, de szenvedélyes európai menekült és a jó ügyekkel szimpatizáló diplomata 1940-ben a napfényes Marseille-ben egy hotelszobából a nácik által üldözött értelmiségieket és művészeket menekít az akkor még semleges Egyesült Államokba.

Nem áll rá a szánk a keresztapára

Minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll, és itt az ideje ezt fenyegetésnek venni. Persze akadnak, akik minden egyenjogúsági próbálkozásra feminácit kiáltanak. Igazuk is van, világunkban számos probléma van, amelynek megoldásához férfiak kellenek – akik e problémák jó részét maguk okozták.

„Soha többé”

Az alig kétszáz oldalas kisregény egy, a holokauszt, majd a Rákosi- és a Kádár-korszak által megtépázott család történetét vázolja fel. Diszfunkcionális közösséget látunk, a generációs elhallgatás és a hazugságok világát, de azt a kitörési lehetőséget is, amellyel a főhős kárpótolhatná magát. Egyúttal az elbeszélő azt is megmutatja, hogy az állam utólagosan képtelen kompenzálni az egyént, vagy ha tesz is valamit, az inkább nevetség tárgya lesz.

A végek kezdete

Sokak első gondolata lehet, hogy egy vidék tematikájú műsornak mindenképpen országos lefedettségűnek kellene lennie. Számukra a jó hírünk: azzal, hogy a legnépszerűbb kormánykritikus csatornát az online térbe száműzte a hatalom, egyben országos rádiót is faragott belőle.

Legyek a falon

Rövidke utazással kezdjük mi is. Bár a Stúdió K előterében gyülekezünk, maga az előadás nem ott látható: átkalauzolnak minket egy lakás(színház)ba. Végigsétálni a Ráday utca lassan élettel megtelő teraszai között egészen más most, mint az odaúton.

„Akik teleszülik”

Kövér László kijelentése, úgy tűnik, aktuális maradt. Na nem azért, mintha bármiféle köze lenne a 21. századi gondolkodásunkhoz, hanem azért, mert továbbra is mindenkinek véleménye van arról, hogy mi történjen a hálószobánkban.

Olyan miniszterelnököt szeretnék

E csoportos kiállítás a közösség, illetve az egyén önrendelkezési jogával, szabadságával és függetlenségével foglalkozik, fókuszában pedig az autonómia jogi értelemben vett változása és képlékenysége áll.

Tuareg rock

Hamarosan Budapesten koncertezik az egyik legizgalmasabb hangzású afrikai rockzenekar, a Maliban alapított Tamikrest. Zenéjüket leginkább sivatagi bluesnak vagy tuareg rocknak (tishoumaren) szokták nevezni, amelyben a tradicionális afrikai ritmusok és dallamok nyugati rockzenével keverednek.