Interjú

„Foganatja nem lett”

Tarnóczi Jakab rendező

Színház

Radical Relax címen rendez előadást a Katonában, amelynek ezúttal ő az egyedüli szerzője is. Arról beszélgettünk vele, hogy hogyan lesz közösségi élmény egy előadás, s mi történik, ha semmit sem csinálunk, de szóba került az is, hogy milyen lenne, ha kikapcsolnánk a telefont, és megennénk egy levest.

Magyar Narancs: Többnyire saját darabokat rendezel – miért nem klasszikus darabot vagy kortárs drámát?

Tarnóczi Jakab: Az első saját szövegünk az Isten, haza, család volt a Kamrában, amelyet Varga Zsófi dramaturggal közösen írtunk, és már három éve műsoron van. Először nehéz volt a mi mondatainkkal dolgozni, a saját szövegemet instruálni, kihívás volt szembesülni azzal, hogy milyen pluszterheket ró ez egy próbára. Ezután, amikor darabot kerestem, mindig hiányérzetem volt, mert azt az élményt kerestem, azt a fajta szabadságot, amelyet az a munka adott. Olyan történeteket szeretnénk elmesélni, amelyek itt és most játszódnak Magyarországon. Nekem már furcsa lenne, mondjuk Bányai Kelemen Barnát egy precízen megírt angol drámában Johnnak szólítani. Jól­esik az itt és most természetessége.

MN: Igényli a néző is, hogy „itt és most legyünk”?

TJ: Igen, a nézőknek nagy igényük van az új történetekre.

MN: Inkább a Katona közönségéről beszélsz, nem? Folyton azt hallani, hogy a nézők klasszikusokat szeretnének látni.

TJ: Az emberek szeretnek olyan előadásokat nézni, ahol nem tudják, mi fog történni pontosan. A Cseresznyéskert inkább azokat érdekli, akik sokat járnak színházba, hiszen egy kortárs adaptációhoz általában ismerni kell a darabot, hiszen a legtöbb rendező automatikusan úgy nyúl egy klasszikushoz, hogy mást adjon, mint a korábbi interpretációk. Egy alkalmi színház­látogató kicsit belterjesnek érezheti ezt. Másrészt pedig társadalmi felelősséget is érzek. Az Ibsen-darabokból például millió dolog kiolvasható, társadalmi helyzetek rajzolódnak ki pusztán attól, hogy Ibsen a saját koráról, a saját közegéről írt, ami azóta is hivatkozási alap. Jó, ha valamiféle korrajz vagy lenyomat fennmarad arról, amiben és ahogyan élünk. Mindegyik produkció úgy született, hogy az alkotócsapattal leültünk megbeszélni, milyen színházat érdemes csinálni, hogy ki mit érez, milyen jellegű előadásra lenne szükség, mi milyen előadásra ülnénk be legszívesebben. Minek van értelme 2024-ben, Budapesten, ebben a belvárosi színházban, este hétkor?

MN: És milyen előadást érdemes most csinálni?

TJ: Most szempont volt, hogy az eddigiekhez képest hova mozduljunk el. Abban a három előadásban – az Isten, haza, család, a Magányos emberek és az Extázis –, amelyeket eddig együtt csináltunk ezzel az alkotócsapattal, különböző módokon kísérleteztünk azzal, hogy mi a néző pozíciója, amikor belép a térbe, és aztán milyen döntéseket hozhat. Felmehet-e a színpadra, és ha igen, mikor és hogyan van jelen a térben. A Radical Relax annyiban lesz új, hogy a megírt drámát két órában végignézzük a nézőtérről, az este második felében pedig egy negyvenperces koncert lesz a színpadon, ami valamennyire kapcsolódik az előadáshoz és a történethez. Mindkettő megállja a helyét önmagában is, de komplexebb élményt kap, aki mindkét eseményen részt vesz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.