Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt három-három év börtönre ítélt első fokon a Fővárosi Törvényszék két autópálya-rendőrt – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-t.
Fürcht Pál főügyész közölte: a vádirat lényege szerint a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó két autópálya-rendőr elhatározta, hogy közös szolgálatuk alatt „látszólagos intézkedést kezdeményeznek” külföldi gépkocsivezetőkkel szemben, arra hivatkozva – akár valótlanul is –, hogy közlekedési szabálysértést követtek el. A vádlottak eltekintettek a szabálysértési eljárás kezdeményezésétől vagy a helyszíni bírságtól, ha a sofőrök cserébe pénzt ajánlottak nekik vagy kérésükre hajlandóak voltak fizetni.
A vád szerint az azóta leszerelt rendőrök legkevesebb 28 esetben követtek el bűncselekményt, és megállapíthatóan legalább 645 euróval, 40 bolgár levával és 75 román lejjel gazdagodtak alaptalanul – tette hozzá a főügyész.
A törvényszék katonai tanácsa a vádlottakat bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt egyaránt három év börtönbüntetésre és 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint vagyonelkobzásról is rendelkezett. Fürcht Pál közölte: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség súlyosításért fellebbezett az ítélet ellen.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
ELŐZŐ CIKK A ROVATBAN
Hétfőtől megszűnik a kötelező maszkviselés
NEKED AJÁNLJUK
KÜLPOLRecseg-ropog az orosz gazdaság a szankciók hatásáraLeminősítések, leálló gyárak, rubelpánik és meredeken emelkedő infláció – ezt hozta a háború első hete. Mostantól 30 százalékos jutalékkal is számolniuk kell azoknak Oroszországban, akik szabadulnának a szabadesésben lévő fizetőeszköztől.
KÜLPOLHerszon városát elfoglalták az oroszok, robbanások KijevbenA Nemzetközi Büntetőbíróság közben vizsgálatot indít az Oroszország által Ukrajnában elkövetett lehetséges háborús bűnök ügyében.
KRITIKAKönnyű szerepA hazai irodalmárok ingerküszöbét nem érte el az 1992-es születésű kanadai-indiai költőnő magyarra fordított köteteinek megjelenése, holott önmagában az, hogy egy idegen nyelvű lírikusnak egymás után három könyve is napvilágot lát, a fehér hollónál is ritkább.
KRITIKAItália földjénPár héttel az Operaház várt és remélt újranyitása előtt tán nem indokolatlan azon a kérdésen merengeni, hogy vajon melyek egy nemzeti operakultúra létfontosságú alapelemei.
KRITIKABronzból váratSzobor, amelyet ledöntöttek, szobor, amelyről átnevezés után csak a feliratot szedték le, szobor, amely miatt a közelmúltban szakértői véleményt cenzúráztak majd hamisítottak, szobor, amelynek a háta mögött lebontottak és felépítettek egy stadiont: ezek a köztéri alkotások a főszereplői az egy estén játszott két előadásnak.
A SZERK.A magyar élet természetérőlImruska, Dömötör és Kázmérka, a három gyenge kezdő. Imruska megvan? Hát Dömötör? Imruska az a kiscsákesz, aki áll mulyán a játszótéren, és bámul egy másik gyereket, aki játszik.
A SZERK.EngedetlenekAz Ukrajna elleni orosz agresszió miatt a kelleténél kevesebb szó esik a pedagógusok változatlanul folytatódó polgári engedetlenségi mozgalmáról.
A SZERK.A világ hőseiKedd délutáni tudásunk a frontok állásáról és az agresszor szándékairól és mozgásáról csak a legrosszabb sejtéseket engedik meg.
SZÍNHÁZ„A rend mindig igazságtalan”Bezerédi Zoltán Kaposváron kezdte pályáját, húsz éve szerződött a Katona József Színházba. Pályájáról, a színészek kiszolgáltatottságáról és az új monodrámájáról is beszélgettünk, de szó esett a #metoo-ról, illetve az SZFE ügyéről is.
KÜLPOLOrosz lelkű vitézekAz Európai Unió keményen dolgozik azon, hogy elhallgattassák az orosz propagandát, kiemelten annak két nemzetközi tévécsatornáját, az RT-t és a Szputnyikot. De mit szólnának Brüsszelben, ha rájönnének, hogy az egyik tagállam kormánypárti médiája tökéletes tükre a fenti két csatornának?
KÜLPOLAz első nap, a háromezredik napFebruár 24., csütörtök, a háború első napja van. A válsághelyzetet már egy nappal korábban kihirdették, hadköteles korú férfiak nem hagyhatják el Ukrajna területét, hangzott a bejelentés.
KÜLPOL„A pánikba esett emberek könnyes arcát nehéz elfelejteni”Fotóriporter, költő, filmrendező – ketten ukrajnai magyarok, egyikük született ukrán. Mind háborús menekültek, és egyikük sem látja, hogy mit hoz akár csak a közeli jövőjük. Hogy lehet megélni mindezt, hogy lehet túlélni a háborút?
