Ukrajna jövője: finlandizáció vagy a fehérorosz út?

Milyen hatást gyakorolnak a 21. század globális politikájára és a világgazdaságra az ukrajnai háborúra és az orosz agresszióra adott nyugati válaszok?

Érdekfeszítő netes kerekasztalbeszélgetést (webináriumot) rendezett az Egyensúly Intézet (az Atlantic Councillal közösen) az Ukrajnával szembeni orosz invázió hosszú távú geopolitikai következményeiről és a szankciópolitika hatásairól. Bartha Dániel a think tank nemzetközi kapcsolataiért felelős igazgatója (kül- és biztonságpolitikai szakértő) moderálása mellett a megszólaló szakértők arra kerestek választ, hogy az ukrajnai háború és az orosz agresszióra adott nyugati válaszok milyen, rövidebb és hosszabb távú hatást gyakorolnak a 21. század globális politikájára és a világgazdaságra. 

A beszélgetés résztvevői - Dan Fried, az Atlanti Tanács tagja, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szankciópolitikáért felelős korábbi megbízottja, nagykövet, Szemerkényi Réka, a Nemzetközi Republikánus Intézet transzatlanti stratégiáért felelős vezető tanácsadója, Magyarország korábbi washingtoni nagykövete és Fabian Zuleeg, a brüsszeli székhelyű Európai Politikai Központ (EPC) ügyvezető igazgatója - igyekeztek megválaszolni, hogy vajon sikeresek lesznek-e az Oroszország elleni szankciók, és ettől nem függetlenül hogyan befolyásolják az európai és a globális gazdaságot. Megvitatták azt is, milyen következményekkel jár a háború az európai integrációra és szuverenitásra nézve, illetve megteremtheti-e a mostani közös fellépés legfontosabb ázsiai, amerikai és európai országok hosszú távú értékalapú koalícióját.

Természetesen fontos kérdés, hogy az elmúlt hetek pusztító ukrajnai háborúja, az orosz agresszió nyomán máris beléptünk az autoriter országok és a demokráciák közötti új hidegháború korába. Bartha Dániel bevezetőként úgy fogalmazott, hogy

az oroszok egyoldalúan kezdeményezett agressziójuk során az utóbbi évtizedekben kötött szinte minden nemzetközi szerződésüket megsértették.

Akciójuk ezzel együtt egyelőre katonai szempontból kudarcot vallott, de még nem tudjuk, mikor ér véget. Kérdéses Kína szerepe a konfliktusban, illetve az is, hogy harmadik félként milyen viszonyt alakítanak ki vele a nyugati hatalmak illetve Oroszország. De természetesen az oroszok és a Nyugat (mindenekelőtt az Európai Unió és az Egyesült Államok) közötti viszony is annak a függvénye, miként végződik a háború. Ebből a szempontból azonban különösen riasztó fejlemény Putyin nukleáris fegyverekkel való fenyegetőzése, valamint az is, hogy az orosz propaganda biológiai és vegyi fegyverkezéssel vádolja az ukránokat (és velük együtt az amerikaiakat). Az sem csökkenti az aggodalmakat, hogy Putyin sok tekintetben a sztálini korszak nyelvét használja. Márpedig ezek alapján biztosra vehető, hogy amíg Putyin hatalmon van, addig biztosan nem tér vissza a háború előtti orosz-amerikai, orosz-európai viszony.

E szempontokat is figyelembe véve joggal tette fel Bartha Dániel a kérdést: vajon mennyire hatásosak a mostani szankciók.

Márpedig Dan Fried szerint igenis működnek az Oroszország elleni szankciók: ezért is követeli Putyin az azonnali felfüggesztésüket. A jól működő szankciók egyik ismérve, hogy mindkét fél számára fájnak. Felhívta a figyelmet az orosz importtilalmat követően a piacról kieső szénhidrogének pótlása miatt bekövetkező trade off szituációra (az egyaránt kívánatos, ám együtt meg nem valósítható célok közötti egyensúly megteremtésére) – ebből a szempontból sem ítéli el, hogy Biden minden olajhatalommal tárgyal, közöttük olyanokkal is (Venezuela, Irán) amelyek ellen szintén szankciók vannak érvényben.

Szemerkényi Réka értékelése szerint nemzetközi tér megváltozása több szempontból is meglepő, váratlan fejleményeket hozott: Oroszország (26 évi tagságot követő) korántsem önkéntes távozása az Európa Tanácsból például még néhány hete is elképzelhetetlen lett volna.

Még ennél is meglepőbb átalakulás kezdődött az Európai Unió politikájában: a korábbiaknál sokkal egységesebb fellépést láthattunk, bár a megosztottság ettől még megmaradt.

Nem túlzás arról beszélni, hogy új korszak kezdődött az európai politikában. Ennek egyik jele a határozottabb katonai együttműködés, ami Ukrajnának nyújtott közös (fegyverszállításban is kifejeződő) katonai segítségnyújtásban is megmutatkozik. De az is elképzelhetetlen lett volna korábban, hogy ekkorára nőjön a német védelmi költségvetés, mint amit most bejelentettek. Szemerkényi a számos közös kezdeményezés közül is kiemelte a visegrádi (mondjuk közülük csupán a szlovén, a cseh és a lengyel) miniszterelnökök március 15-én Kijevben tett közös látogatását.

 

Nos, mindez rendben is volna, de mi lesz az európai energiabiztonsággal? És mihez kezdene a kontinens számos függőségben élő országa az orosz gáz nélkül? – tette fel a kérdést Bartha Dániel.

Szemerkényi szerint is nyilvánvaló, hogy az oroszok gazdasági és politikai fegyverként használják a gázt. Európának integrált energiarendszerre lenne szüksége, amihez kellenek az alternatív gázforrások továbbításához szükséges vezetékek (ebből a szempontból volt is egy jó évtizedünk).

Ideje kitalálni, hogy honnan érkezzen a földgáz, ha tényleg függetlenedni akarunk az orosz forrásoktól,

 

illetve az is, hol épüljenek ki az alternatívaként szereplő cseppfolyós földgáz (LNG ) fogadásához szükséges kapacitások (e tekintetben emlegette Lengyelországot és Horvátországot is). Emellett szükséges volna szinkronizálni az európai áramhálózatot Ukrajnával és Moldovával is.

Fabian Zuleeg véleménye szerint sem lesz már az európai politika ugyanaz, mint amilyen február 24. előtt volt. Putyin sok tekintetben elszámolta magát: alábecsülte ukránok felkészültségét és kitartását, és jelentősen túlbecsülte saját erejét. Az orosz elnök úgy hitte, hogy az EU hanyatlik, és nem várt tőlük ilyen erős (pláne egységes) reakciót. Zuleeg szerint első felvetésében meglehet, talán igaza is volt, de most az EU végre úgy cselekedett, ahogy azt már hosszú ideje várták tőle, és ahogy régen is kellett volna. Gyors döntéseket hoztak, és az Unió élére állt az agresszióra adott válasznak – szemléletes képpel élve az európai óriás saját lábára állt és járni kezdett.

Zuleeg szerint nincs más hátra, folytatni kell az Ukrajnának nyújtott támogatást, emellett erősíteni a transzatlanti kapcsolatokat. Fontosnak nevezte az is, hogy most végre bürokratikus akadályok nélkül segítjük a menekülteket. Nagy kérdés persze, hogy csupán egy különleges pillanatot élünk most meg, vagy tudjuk-e folytatni később is a közös cselekvést, minden tekintetben. Márpedig számos kérdést kell majd együtt megoldani - ezek közül az egyik a szankciók és háború által erősen érintett európai, sőt világméretű élelmiszerbiztonság.

Barta Dániel felvetésével, mely szerint a szankciók hatása korántsem egyenletesen sújtja az európai államokat, Zuleeg is egyetértett. Szerinte támogatni kell azokat az országokat, amelyeket erősebben érintenek a negatív hatások. Kétségtelen, hogy mondjuk Németországot is negatívan érintik a szankciók, de kedvezőbb pénzügyi helyzete miatt képes ezzel megbirkózni – más, kevésbé jó gazdasági fejlettséggel bíró államoktól viszont nem várhatjuk el ugyanezt. Éppen ezért szükségszerű, hogy ők valamiféle kompenzációban részesüljenek, aminek a módját még ki kell találni.

Rendkívül fontos kérdéseket vet fel a konfliktus az energiabiztonság szempontjából is, szóba kerülhet az klímapolitikában átmeneti szereppel bíró földgáz a tervezettnél is gyorsabb lecserélése. De jelentheti ez a kőszénalapú energiatermelés reneszánszát, a nukleáris energia rehabilitálását – egyáltalán mi lesz a klímasemlegességgel?

Zuleeg szerint még mindig kérdéses, hogy élesíti-e Putyin a gázfegyvert. Ha igen, akkor bizony az orosz földgáz nélkül kell élnünk. Kétségtelen, hogy ebben a helyzetben bizonyos tabukat meg kell törni, így újra kell gondolni a nukleáris energia használatát – de fontos szerephez juthat a szén is, ahogy az orosz gázszállítások alternatíváját jelentő LNG. Az uniós célok nem változnak: ezek szerint idővel mind fontosabb szerephez jutnak majd az alternatív, megújuló energiaforrások. De közben figyelemmel kell lenni arra is, hogy például a teljes energiarendszerét a kőszénre építő Lengyelország esetében túl drága lenne (pláne ebben a helyzetben!) a kőszén teljes kiiktatása. 

Dan Fried szerint számos felvetődő kérdésre nem tudunk válaszolni addig, amíg nem tudjuk, hogyan végződik a háború eme szakasza. Nagy kérdés, hogy létrejön-e egy olyan megállapodás, amely lezárja a konfliktust és hogy teljesül-e az oroszok semleges Ukrajnára vonatkozó követelése. Félreértés ne essék, ez a szituáció nagyon bonyolult helyzet elé állítja az Egyesült Államokat, illetve magát Biden elnököt is.

Nagyon fontos belátni, hogy az 1994-es, az ország függetlenségét garantáló (ezzel együtt Ukrajna nukleáris leszerelését is előíró), de az oroszok által most semmibe vett budapesti memorandum láthatóan haszontalannak bizonyult – ennél erősebb garanciát kell majd nyújtani a független Ukrajnának. A megszellőztetett orosz ajánlat látszólag nem teljesen kedvezőtlen Ukrajna számára: abban Svédországot és Ausztriát emlegetik, amelyek kétségtelenül semlegesek, ugyanakkor tagjai az Európai Uniónak. Már ebből is látszik, hogy mindenekelőtt segíteni kell Ukrajna európai integrációját.

Közben sajnos azzal is számolni kell, hogy Putyin továbbmegy a háború eszkalációjában.

Szemerkényi Réka szerint a várható következmények attól is függenek milyen irányban halad tovább a konfliktus. Sok lehetőséggel kell számolni – az orosz offenzíva teljes kudarcától Ukrajna összeomlásáig és teljes megszállásáig. A legveszélyesebb szcenárió Szemerkényi leírásában az afganisztanizálódás (teljes megszállás, a fegyveres harc folytatódása mellett) lenne - ehhez képest jóval kívánatosabb a finlandizáció (ami a semlegesség mellett nem zárja ki Ukrajna gazdasági, politikai integrációját Európába).

Az orosz cél viszont találó kifejezésével Ukrajna belorusszizálása (Fehéroroszországhoz hasonló státuszba kényszerítése) volna, azaz a nyugattól való elszigetelése a függetlenség látszólagos megőrzése mellett.

Közben Oroszország esetében számolni kell azzal, hogy az elszigetelődés nyomán az ország akár Észak-Koreához hasonló nemzetközi páriastátusba kerülhet. Érdemes azt is megvizsgálni, milyenek egy esetleges belső változás esélyei Oroszországban (jöjjön az felülről, a mostani politikai, gazdasági, katonai establishmentből vagy alulról).

Nem érdektelen ebből a szempontból Bartha Dániel ama felvetése: vajon új hidegháború elő nézünk-e? Kétségtelen erre utalhat, hogy Biden elnök immár háborús bűnösként emlegette Putyint.

Eközben érzékelhető egyfajta sztálini fordulat – ami egyaránt érintheti a gazdaságot (a kivonuló nyugati vállalatok vagyonának államosítását) illetve a tömegpusztító fegyverekkel való fenyegetőzést.

Ez a hidegháború felújulását jelentheti: Fabian Zuleeg szerint rövid távon Oroszország leválik Európáról, és ez kétségtelenül hidegháborús szituáció. Nagy kérdés azonban, hogy mi lesz Putyin után, mert az orosz kommunikációban érzékelhetően mostani sztálinista fordulat önmagában is rémületes távlatokat vetít előre.