Már javában zajlik a jövő évi Oscar-verseny, Spielbergnek áll a zászló

Mikrofilm

A The Fabelmansban a rendező saját családja történetét meséli el, ez hozhatja el neki a negyedik aranyszobrocskáját. De ehhez Sam Mendesnek, Martin McDonaghnak, vagy épp Damien Chazelle-nek is lesz pár szava. Lezajlott a Velencei, a Telluride és a Torontói Filmfesztivál is, dübörög a díjszezon.

Még csak fél év telt el, mióta Will Smith tévétörténelmet írva felpofozta Chris Rockot az Oscar díjkiosztó gálán, a stúdiók, sztárok és kritikusok azonban máris a jövő évi ceremóniára gyúrnak. Az első, jelentősebb filmfesztivált, amelynek lábnyoma akár a 2023-as Oscarig is elérhet, már májusban megtartották: ez volt a Cannes-i Filmfesztivál. A fődíjat Ruben Östlund A szomorúság háromszöge című mozija nyerte. A maró szatíra vélhetően ott lesz a legjobb nemzetközi film jelöltjei között, csakúgy, mint a rendező legutóbbi, szintén arany pálmás alkotása, A négyzet.

A kritikuskedvenc művészfilmek mellett Cannes ezúttal a szórakoztató közönségfilmek játékterévé is vált, ezek között szintén akadhat olyan, amelynek az Oscaron is lapot osztanak majd. Itt mutatkozott be Tom Cruise akcióbombája, a Top Gun: Maverick is (kritikánk), ami nemcsak a nyári moziszezont nyerte meg, de a világ valamennyi táján letarolta a kasszákat, ráadásul a közönség mellett a kritikusok is odáig vannak érte. Az Oscar hagyományosan becsempész a jelöltek közé egy nagy sikerű, elismert közönségfilmet. Idén várhatóan a Maverick lesz ez a népszerű jelölt, a Paramount stúdió pedig máris hozzálátott a marketingkampányhoz. Ha a film bejut a legjobb film 10-es listájába, Tom Cruise megszerezheti karrierje első jelölését producerként.

Ugyancsak Cannes-ban debütált Baz Luhrmann Elvis című filmje (kritikánk), amely a kasszáknál tisztességesen teljesített. Ha a filmnek kevesebb esélye is van jelölést szerezni, Austin Butler Elvis-alakítása szinte mindenkit lenyűgözött. Így csak okos kampányra van szüksége a jelöléshez, na meg arra, hogy az előttünk álló fél évben ne akadjon öt olyan alakítás, ami elhalványítja az övét.

A második megálló: Velence

Cannes még csak bemelegítésnek számít, a valódi fesztiválkörforgás csak az utóbbi hetekben kezdődött. Augusztus 31.-szeptember 10. között rendezték a Velencei Filmfesztivált, amelynek az elmúlt években nagyot emelkedett az ázsiója, hiszen az itt nyertes filmek mostanában különösen jól mennek az Oscaron is. 22 film versenyzett a Julien Moore elnökölte zsűri kegyeiért és az Arany Oroszlánért, melyet a sztárrendezők és nagy durranásnak szánt amerikai drámák helyett egy dokumentumfilm nyert: Laura Poitras All the Beauty and the Bloodshed című alkotása Nan Goldin amerikai fotográfus-aktivistáról, valamint a gyógyszeróriás Sackler család bukásáról szól. A fesztivál történetében ez a második alkalom, hogy egy dokumentumfilm vitte el a fődíjat (legutóbb Gianfranco Rosi Róma körül című dokuja győzött 2013-ban). Habár elvi akadálya nincs, dokumentumfilmet még soha nem jelöltek az Oscaron a legjobb film díjára, ezt a hagyományt vélhetően nem Poitras filmje töri majd meg.

Velencében mutatták be Noah Baumbach (Házassági történet; Frances Ha) legújabb moziját, mellyel ismét az Oscar venné célba: a Fehér zaj Don DeLillo regényének adaptációja, mely bár nem nyert el jelentősebb díjat, a kritikusok kedvelték, a szereposztása pedig parádés (Adam Driver, Greta Gerwig, Don Cheadle), így meglepő lenne, ha nem találkoznánk vele a jövő évi ceremónián.

Ettől is hangosabb sikert aratott Todd Field (Apró titkok, A hálószobában) legújabb alkotása, a Tár. Fields ritkán rendez (ez mindössze a harmadik játékfilmje), de ha így tesz, az általában nagyot szól: zenés pszichológiai drámája Lydia Tár karmestert mutatja be hipnotikus erővel. A címszerepben feltűnő Cate Blanchettnek sokan már előre oda is adták az Oscar-díjat (ez lenne neki a harmadik), de a film is jó eséllyel vág neki a szezonnak. 

Blanchett méltó kihívója lehet az Oscarért folyó versenyben Ana de Armas. A Blonde című Marilyn Monroe-életrajz a Netflix első korhatáros mozija, amelyet rendezője úgy promózott, mint az Aranypolgár és a Dühöngő bika keresztezését. A Blonde egyelőre valóban jól vizsgázott a kritikusoknál, bár nem kíséri egyöntetű éljenzés – Armas alakítása viszont mindenkit levett a lábáról.

Ugyancsak a színészi díjaknál várható Darren Aronofsky új mozija, a The Whale felbukkanása. Branden Fraser reneszánsza tipikusan olyan hollywoodi sztori, amiért az Akadémia is lelkesedni szokott: az 1990-es-2000-es évek akciósztárja magánéleti és orvosi problémák miatt kikerült a reflektorfényből, a rajongók legnagyobb örömére azonban erősebben tért vissza, mint valaha. Egy 300 kilós férfit alakít, aki igyekszik újra kapcsolatot teremteni lányával. Mindez kísértetiesen hasonlít Aronofsky egyik korábbi filmjére, A pankrátorra, amely egy másik letűnt sztárt, Mickey Rourke-ot helyezte vissza a filmvilág térképére.

Ismét a díjszezon fődíjaiért versenyezhet Martin McDonagh (Három óriásplakát Ebbing határában), akinek A sziget szellemei című éjsötét komédiája egyesek szerint a legjobb filmje az Erőszakik óta. A sztori két jóbarátról szól, egyikük azonban hirtelen megszakítja a kapcsolatot a másikkal. Colin Farrell és Branden Gleeson is élete alakítását nyújtja a hírek szerint, de nem csodálkoznánk, ha a film is ott lenne az Oscar főbb kategóriáiban.

Akadt Velencében azonban olyan mozi is, ami Oscar-várományosként indult, de esélyei szinte azonnal elszálltak: Olivie Wilde Nincs baj, drágám című filmje inkább csak a bemutató körüli dráma miatt keltett feltűnést. A pletykák szerint a forgatás ritka rossz hangulatban telt, miután a rendező összejött az egyik főszerepet alakító Harry Stylesszal; mindezt csak tetézte későbbi nyilatkozata, miszerint ő rúgta ki a szerepre eredetileg kiszemelt Shia Labeoufot, aki bizonyítékokkal cáfolta az állítást. Mindez még csak nem is a legbizarrabb botrány volt a produkció körül: a sajtó hetekig találgatta, Styles beleköpött-e szereplőtársa, Chris Pine ölébe a bemutatókor. A filmet emellett még le is hordták a kritikusok, így csoda lenne, ha a díjszezon későbbi felvonásaiban felbukkanna – kivéve talán Florence Pugh-ot, akinek játéka egyértelműen a film csúcspontja.

Következik: Telluride és Toronto

Szeptember 2-5. között rendezték a Telluride Film Fesztivált, a Colorado állambeli városban pedig ugyancsak egy rakás díjesélyes film mutatkozott be. Alejandro G. Inárritu az elmúlt években példátlan sikerszérián van túl, hiszen két egymás követő filmjével (Birdman és A visszatérő) is elvitte a legjobb rendező Oscarját. A hármas tarolás azonban várhatóan elmarad: a Telluride-ben bemutatott Bardo meglehetős csalódást okozott. A közel háromórás, önéletrajzi ihletésű film egy mexikói újságíró-dokumentumfilmesről szól, aki hazatér szülőföldjére, hogy megküzdjön egzisztenciális válságával. Elképesztő sikert aratott azonban Sarah Polley Woman Talking című Miriam Toews-adaptációja. Ez egy csapat nőt mutat be, akik egy elszigetelt vallási közösségben élnek – nemcsak főszereplőinek (Rooney Mara, Claire Foy, Jessie Buckley, Frances McDormand), de magának a filmnek is komoly Oscar-esélyt jósolnak.

Telluride-hez hasonlóan a Torontói Nemzetközi Filmfesztiál (TIFF) is komoly Oscar-előjelzőnek számít. Az itt bemutatott Wendell & Wild például mindjárt a legjobb animációs film kategória legesélyesebb szereplőjévé vált. Rendezőjéhez, Henry Selickhez olyan filmek köthetőek, mint a Karácsonyi lidércnyomás, vagy a Coraline és a titkos ajtó, az Oscar azonban eddig elkerülte őt.

A TIFF-en debütált a Tőrbe ejtve folytatása, a Glass Onion is, melyet elődje méltó folytatásának tartanak. Az azonban nem valószínű, hogy az Oscaron is lapot osztatnának neki, még úgy sem, hogy az első rész jelölést szerzett a forgatókönyvéért.

Toronto legnagyobb sikerét azonban az év egyik legjobban várt filmje aratta: Steven Spielberg The Fabelmans című mozija el is hozta a fődíjnak számító People’s Choice Awardot,

amit korábban olyan Oscar-menők vittek el, mint a Belfast vagy A nomádok földje. Az önéletrajzi ihletésű moziban Spielberg saját gyerekkorát, szülei válását és a mozi iránti szerelmét mutatja be, a hírek szerint olyan elemi erővel, ahogy hosszú évek óta nem láthattuk tőle. Igaz, azt a filmet éltető írások is kiemelik, hogy a The Fabelmansban semmi forradalmi nincs, és még a rendező filmográfiáját tekintve sem hoz semmi igazán újat, ám sugárzik belőle a mozgókép szeretete. A film és a rendező mellett az édesanyát alakító Michelle Williams is eséllyel pályázik az Oscarra.

A külső pályán előzők

Az Oscaron persze nemcsak a fesztiválpremierrel berobbanó filmek jutnak szóhoz. Ott van például Jordan Peele (Tűnj el!) Nem című mozija (kritikánk), ami a kasszáknál és a kritikusoknál is sikert aratott, és vélhetően a jövő évi ceremónián is előkerül majd. Peele filmjéhez (vagy épp a Top Gunhoz hasonlóan) a bevétel és a szájról szájra terjedő hírnév – na meg az Oscar-versenyben profinak számító A24 stúdió – hozhatja meg a sikert a Minden, mindenhol, mindenkornak is. Dan Kwan és Daniel Scheinert egészen egyedi sci-fije az év legsikeresebb amerikai függetlenmozija, ami akár a topkategóriákba is bejuthat: a legjobb film és legjobb rendezés mellett Michelle Yeoh komoly esélyesnek ígérkezik a legjobb női főszereplő kategóriában.

Már a fentiekkel is fel lehetne tölteni egy teljes Oscar-mezőnyt, pedig ezek csak a már bemutatott mozik. Damien Chazelle (Kaliforniai álom) Babylon című filmjének óriási Oscar-kampányt tervez a Paramount, ennek első állomásaként a TIFF-en debütált a film előzetese: a kokainozó Margot Robbie-t és az őrülten laza Brad Pittet látva mi máris tűkön ülünk. A sztori a rendezőtől megszokott őrült, karneváli módon mutatja be a hollywoodi dekadenciát és magát a filmfővárost az 1920-as, 30-as években.

Szintén bemutatásra vár még Sam Mendes legújabb alkotása, mely ugyancsak egyfajta szerelmeslevél a mozinak. Ez A fény birodalma, melynek ugyancsak elérhető már az előzetese.

De nem csak a filmvilág-tematikájú alkotásokból lesz túltengés idén – a közönségsikerre pályázó, népszerű jelölt címére is akad még jelentkező: decemberben érkezik a rég elfeledett Avatar folytatása, A víz útja James Camerontól. Ugyancsak hátravan még a Fekete párduc 2. bemutatója – az első résznek a képregényfilmek közül elsőként sikerült jelöléshez jutnia a legjobb filmek között; ráadásul rekordokat döntögetett a kasszáknál is – hasonlót várnak el a folytatástól is, de immár címszereplője, a tragikusan fiatalon elhunyt Chadwick Boseman nélkül.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk