Már az is bravúr volt, hogy 84 percig nem kaptunk gólt a portugálok ellen. (Aztán sajnos hármat.) Utána azonban jött két győzelemmel felérő döntetlen: 1-1 a franciák és 2-2 a németek ellen, utóbbi ráadásul Münchenben. Ám sajnos ezekért csak 1-1 pont járt. Viszont a hazai és részben az európai média ekkor tele volt arról szóló hírekkel, értékelésekkel, hogy a magyarok megmutatták, rólunk beszél mindenki, a kormánypárti propagandasajtóban pedig diadaljelentések születtek Orbán Viktor stadionépítési offenzívájának láthatóan érzékelhető sikeréről, aminek következtében a legutóbbi és egy korábbi világbajnok is szenvedett ellenünk.
Csakhogy aztán tovább szenvedtek. Nem döntetlent, hanem vereséget. Amiképp az aktuális Európa-bajnok is. A „halálcsoport” összes továbbjutója kiesett a következő körben, a legjobb tizenhat közül.
Ami nekik hatalmas kudarc volt, számunkra elérhetetlen bravúr. Ugyanakkor a legjobb nyolc közé kerültek a hozzánk nagyjából hasonló erejűeknek tartott csehek, dánok, svájciak, ukránok. Ők támadni is tudnak. Maga Marco Rossi mondta: egyelőre itt tartunk; vannak csapatok, amelyek ellen csak a védekezésre gondolhatunk. Ez van.
És az, hogy van egy szimpatikus szövetségi kapitányunk és egy szimpatikus csapatunk.
Futballdicsőségünk sajnos elillant egy pillanat alatt. Már nem rólunk beszél a világ.
Azaz dehogynem. És ez a legfontosabb következménye annak, hogy a kollektív futball Európa-bajnokság részrendezői voltunk. Így még inkább reflektorfénybe került rendkívül bunkó törvényünk, amely simán összemosta a pedofíliát a homoszexualitással. Aminek ilyetén megítélése ellen persze hevesen tiltakoztak azok is, akik ezt sunyi módon kitalálták, megszavaztatták. Hiszen a miniszterelnök is mondta, hogy a (nem homo)szexuális nevelés a magyaroknál a szülők dolga. Ezzel ő maga ismerte el, hogy a pedofilellenes jogszabály-szigorításnak igen erőteljes homofób stichje van. Hiszen a pedofília a nevelés része lehet egyáltalán?
Áll a bál, épp a foci Eb idején. Hogy még cifrább legyen, mivel a meccshelyszíneket szétszórták, szerte a kontinensen tere nyílt a szivárványos tiltakozásnak. Még erősebb hangot adott ennek az arról szóló vita, miszerint kivilágítható-e a szivárvány színeivel egy futballstadion Európa-bajnokság idején. Ezt az UEFA megtiltotta - majd kiszínezte a saját logóját.
Mit lépett erre Magyarország? Kivilágítottuk a mi zászlónk színére a stadionjainkat, nemhiába épültek fel mégsem. Hogy a nemzeti büszkeség (mert nyilván annak jeléül szánták a trikolóros díszelgést) miféle ellentéte a meleg büszkeségnek, annak megítélése már nem a politikatörténészek, hanem tán egészen más szféra kutatóinak szakterülete. Hogy miért és kik nem engedték be a szivárványos zászlót alkalomadtán a Puskás Arénába a holland-cseh meccsre, nem tudjuk, de sejtjük. Ám hogy ez egyáltalán vita tárgya lehetett, ahhoz a kormánynak – átvitt értelemben – engednie kellett.
Mindeközben élvonalbeli kormánypártijaink elkezdtek hisztizni, hogy micsoda dolog politikát keverni a sportba, közelebbről a futballba. Ezen talán csak a fideszesek nem röhögtek. Mindenesetre két magyar, azaz piros-fehér-zöld – apa és fia – (a család az család) felhorgadt nemzeti/heteroszexuális indulatból megtámadott két szivárványos német nőt.
Már rég nem a derekasan küzdő magyar csapatról beszél Európa.
Éppenséggel ennek még a lehetőségét is elvette a magyar kormány válogatottunkról. Nem ez jutott eszükbe a magyarokról. Látták viszont a szivárványos karszalagot hirdetéseken és például csapatkapitányokon. Azonban revans is volt ám! A Münchenbe kiránduló, amúgy is szívesen buzizó „fekete sereg” egyik bátor harcosa az első magyar gól kiváltotta örömében a szivárványszínű szalagot viselő, éppen a lelátó felé forduló német kapus, Neuer arcába üvöltötte, szépen elnyújtva, ahogy kell: „Mi van, te f.szopóóóóó?” Ezzel a jó magyar szurkoló nyilván ki is elégült.
Persze sajnos nem túl sokan értenek külföldön a (magyar) szóból. Hogy mennyire nem: valamiért a homofób törvény elleni tiltakozásul adott ki nyilatkozatot az Európai Unió tizenhét tagállama. (Labdarúgó-válogatottunk hősies helytállásáról nem esett benne szó.) Számos országban még stadionokban is szétcikizik a magyarokat.
Ez a mindennél, még az egészségnél és a járvány elleni védekezésnél is fontosabb (ld. telt házas Puskás Aréna) miniszterelnöki focimánia büszkesége, a „hazai rendezésű” Európa-bajnokság fő hozadéka.
(Címlapképünkön: magyar játékosok gólöröme a Németország elleni Európa-bajnoki mérkőzésen. Fotó:MTI/Kovács Tamás)
Kedves Olvasónk!
Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
