Ki határozta meg a leginkább 2022-t? Szavazzon!

  • narancs.hu
  • 2022. december 30.

Interaktív

Háború, infláció, tüntetések és tanársztrájk, egy különös foci-vb – tartalmas év volt 2022 is, de lássuk, szerkesztőségünk jelöltjei közül önökre ki volt idén a legnagyobb hatással? Szavazzanak! 

Immár hagyomány, hogy a Magyar Narancs megrendezi az "év legmeghatározóbb embere" szavazást (a 2020-as jelölteket itt, a nyertest itt, a 2021-es jelölteket itt, a nyertest itt tudják megnézni), amelyen elmondjuk, hogy szerkesztőségünk tagjaira kik voltak idén a legnagyobb hatással, és arra kérjük olvasóinkat, hogy szavazzanak ők is, szerintük ki határozta meg a leginkább az idei évet, ki volt rájuk a legnagyobb hatással. És ahogy eddig mindig, úgy idén is igyekeztünk az élet több területéről (kultúra, sport) és országhatáron túlról is összeválogatni jelöltjeinket, a világ ugyanis nem csak Magyarországból és politikából áll. 

Következzenek hát a Narancs jelöltjei, a cikk végén pedig szavazzanak önök is! Ha pedig úgy érzik, hogy valaki fontosat kihagytunk a listáról, akkor írják meg nekünk e-mailben a narancsonline [at] narancs [dot] hu-ra, vagy kommenteljék a Facebook-oldalunkon a cikk alá! 

Volodimir Zelenszkij és az ukrán nemzet 

Ukrajnának a 90-es évek elején-közepén meglehetősen rossz híre kelt, még a rendszerváltás és a kapitalista átalakulás megannyi nyűgét cipelő posztszovjet országok mezőnyében is. Az akkoriban közkeletű képzetek szerint Ukrajna a független állami létbe elég korán belebicskázott, újonnan létrehozott intézményei működésképtelennek tűntek, gazdasága sehogyan sem tudott talpra kecmeregni, a korrupció a társadalom minden szegletét megmérgezte. És ez a kép valahogy sokáig, meglehet, egészen a háború kezdetéig megmaradt. 

Pedig fel kellett volna, hogy tűnjön. Az mindenképpen, hogy valamiképpen működő, többpárti demokráciává vált, amely két alkalommal is képes volt magát megvédeni a nem is annyira lopakodó, és nyilvánvalóan a Kreml támogatását bíró belső puccskísérletekkel szemben. Egészen pontosan az ukrán társadalom többsége védte meg a jogát a szabad választáshoz; az utcán, a nyilvánosságban, a már akkor is gyilkos erőszakkal szemben, véráldozatok árán. Először 2004-ben, másodszor pedig 2013 és 2014 fordulóján – ez utóbbinak a következménye lett a Majdan, s nem sokkal később a háború is. De igazából még ezek a nagyszerű, katartikus események sem változtatták meg olyan nagyon Ukrajna megítélését. Sőt, amikor 2019-ben az ukránok nagy többséggel úgymond egy bohócot választottak elnökükké, a kép talán csak lesújtóbb lett.

Azt, hogy Volodimir Zelenszkij már 2019 előtt is sokkal több és más volt, mint egyszerű kabarészínész, most nem meséljük el, miként azt sem, hogy az ő életpályája és személyisége mennyiben volt összegzése és egyfajta metaforája annak az útnak, amelyet Ukrajna 1991. augusztus 24-dike, a függetlenség kikiáltása óta megtett – a személyes szabadság és a nemzeti szabadság bonyolult összetükröződéseiről nagyszerű cikket írt Vonnák Diána a karácsonyi Narancsban. És mindazt, ami február 24-e, az orosz invázió első napjától történt, tekinthetjük ezen összefonódás logikus, ha némiképp váratlan folytatásának is. Minden személyes bátorsága, vezetői erényei, kommunikációs és diplomáciai géniusza mellett sem Zelenszkij teremti az ukrán honvédő háborút – a fegyveres ellenállás a haza védelmében nem az ő műve, hanem a nemzet felkelése az agresszor ellen. De az elnök halált megvető bátorsága, történelmi előrelátása és csodálatra méltó fellépése nélkül az ukránok önvédelmi harcának sem lenne esélye a győzelemre. (Bojtár B. Endre) 

 
Volodimir Zelenszkij
 

Sztrájkoló tanárok

Az Orbán-rezsim egyik legaljasabb és -gusztustalanabb húzása, hogy időről időre különböző társadalmi és foglalkozási csoportok ellen hergeli az embereket. Ellenségnek számítottak már a diákok (részben most is), a hajléktalanok, a tudományos kutatók, a civilek, az újságírók, úgy általában a szegények, és persze a tanárok, akik már az előző kormányzati ciklusban is az utcára mentek a normális pedagógusbérekért és közoktatásért tüntetve. 2016 óta minden sokkal rosszabb lett Magyarországon, így a közoktatás is. A tanárok fizetése teljesen elértéktelenedett, a kormány totálisan lerohasztotta az oktatási rendszert, kiüresítették a sztrájkjogot. Ilyen körülmények között a sztrájkoló, tüntető, polgári engedetlenségben részt vevő tanárok jóformán a megélhetésükért és a mindennapjaikért demonstrálnak.

Idén az első nagyobb pedagógusmegmozdulásra még a választás előtt, január végén került sor. Akkor még csak néhány órás sztrájkot tartottak a tanárok, akik a bérrendezés szükségessége mellett arra is felhívták a figyelmet, hogy pár év múlva nem lesz elég pedagógus az országban. A sztrájkjog csorbításának választás után történt törvénybe foglalásával – ami nyilvánvaló provokáció volt a hatalom részéről – a tiltakozás újabb formája terjedt el országszerte: a polgári engedetlenségé. Erre szintet lépett a rezsim is, és elkezdték kirúgni munkahelyükről az ilyen formán tiltakozó pedagógusokat. Innentől kezdve a tanároknak olyan feketeöves gazemberekkel kell nap mint nap szembenézniük, mint Pintér Sándor, Maruzsa Zoltán és a pedagógusok elbocsátását levezénylő gerinctelen tankerületi vezetők. Valahol szomorú, de valahol talán jó is, hogy a 2022/23-as tanév eddigi része gyakorlatilag nem szól másról, csak erről. Szomorú, mert elkeserítő látni, miként teszi tönkre az oktatást a hatalom napról napra szánt szándékkal. Ennek beláthatatlan következményei lesznek. Ám talán jó, hogy a tiltakozások során egymásra találtak tanárok, diákok és szülők, így pedig mindenki láthatja, mi folyik ma Magyarországon közoktatás címszóval. Jó, hogy csodálatos tanáregyéniségek emelkedtek ki a sztrájkok, a polgári engedetlenségi akciók és az utcai megmozdulások alkalmával. Törley Katalin, Palya Tamás és sok-sok kollégájuk nevét remélhetőleg egy ország megismerte és megjegyezte. Ők és a velük együtt küzdő több ezer pedagógus az, akikre igazi emberként, tanárként lehet tekinteni. Hannibál tanár urak és tanárnők. (Ambrus Vilmos)

 
A veszprémi Vetési Albert Gimnázium tanárainak polgári engedetlenségi akciója március elején
Fotó: Varga Domokos Péter

Egységes Diákfront és a tiltakozó diákok 

Ha már a diákoknak kell a tanárokért tüntetnie, ott valami nagyon nem stimmel – erről szólt az egyik transzparens az egyik tüntetésen, és milyen igaz! A tanáraik mellett kiálló diákok 2022-ben viszont olyan dolgokra emlékeztették a magyar társadalmat, amiket rég kezdtünk elfeledni, pedig nagyon is fontosak. Az egyik maga a szolidaritás, amelyet nem annyira szokás nálunk gyakorolni: a diákok a saját tanáraikért szerveztek virrasztásokat, ülősztrájkokat, élőláncokat és tüntetéseket teljesen maguktól, látva, hogy milyen körülmények között kell dolgozniuk a pedagógusoknak, vagy hogy mennyire leterheltek. A másik a bátorság, hogy igenis ki lehet állni valamiért, és hogy vannak olyan igazságok, amiket ki kell mondani, és amik akkor is igazak maradnak, ha megpróbálják őket kiforgatni.

Az egyrészt-másrészt országában végtelenül üdítő volt, hogy a diákok végre kimondtak olyan evidenciákat, amiket a közélettel foglalkozó emberek már rég nem mernek így kimondani. Hangozhat naivitásként, de valójában igaz, hogy "nem lehet egy egész országot kirúgni", hogy "tanár nélkül nincs jövő", és teljesen jogos az a követelés, hogy "fizessék ki a tanárokat", vagy hogy "ne rúgják ki őket". Nevetséges, hogy bennem is megszólalt a vészcsengő a Pintér-kartonbábu megdobálásakor, pedig miért ne lehetne megdobálni papírgalacsinnal egy politikus bábuját? A jobb oktatást követelő diákok tüntetésein pedig olyan elképesztő kreatív energiák szabadultak fel minden alkalommal, hogy receptre kellene felírni mindenkinek, aki elvesztette a hitét a világban és kiábrándult a politikából. Lehet lesajnálni és naivnak nézni a diáktüntetőket, de valójában felkészült fiatalokról van szó, akik megszervezték magukat, egyesítették a különböző szervezeteiket, és rég várt friss levegőt hoztak 2022-be. (Fazekas Zsuzsanna)  

 
 
Tüntetés és hídfoglalás a szabad oktatásért, a tanárokért.
Fotó: Sióréti Gábor

Iráni nők 

Bontsd ki a hajad, hadd fújja a szél – mi sem egyszerűbb, nem igaz? Kivéve, ha bebörtönözhetnek vagy kivégezhetnek érte. Iránban az ősszel kezdődött – folytatódott, erősödött fel ismét – a nők ellenállása a kötelező fejkendő, vagyis hidzsáb viselése ellen. Szeptember elején Masa Amini hidzsáb nélkül lépett az utcára, mire az erkölcsrendészet őrizetbe vette, és agyonverte – hivatalosan szívelégtelenségben halt meg a 22 éves nő, később ezt sajnálatos esetre módosította a kormányzati kommunikáció. Temetése zavargásokba fulladt, miután a szertartáson résztvevő nők tiltakozásul levették a fejkendőjüket. Ezt követően sorra jelentek meg a hajukat kibontó vagy levágó nőkről készült videók és fotók, az egész országban tüntetések kezdődtek.

A hajkorona fotózása nem hasonlítható semmiféle TikTok- vagy Instagram-divathoz, hiszen a nőknek Iránban 1979 óta tilos fedetlen fővel utcára lépniük – a hidzsáb viseléséhez fűződő viszony ennél sokkal ellentmondásosabb, lényegében a XX. század eleje óta tartó folyamatos társadalmi vita. Már ha nevezhetjük társadalmi vitának azt, amiért börtön, erőszak és halál jár. Mert a hajukat kibontó nők Iránban pontosan ezzel néznek szembe. A zavargások, tüntetések rendre erőszakba torkollnak, a visszaesőket hivatalosan is büntetés várja, de a miheztartás végett azért ezen túlmenően is megverik, megerőszakolják őket.

A nemzetközi felháborodás hatására december elején végigszáguldott a sajtón a hír: Iránban megszüntetik az erkölcsrendészetet. Vagyis – ujjongott hirtelen a szabad világ – a nők győztek, a férfiak meghátráltak, nem kell többé hidzsáb. A helyzet azonban az, hogy nem változott semmi. Lehet, hogy hivatalosan nem lesz erkölcsrendészet címszó a telefonkönyvben, de a szabályok biztosan nem enyhülnek. Már azért sem, mert 2017-ben is elhangzott hasonló ígéret, jelesül: nem lesznek letartóztatások a laza kendőviselés miatt, mégsem változott semmi akkor sem. És most sem fog. Masa Amini halála óta több mint tízezer tüntetőt, demonstrálót vettek őrizetbe, az összecsapások során több mint négyszáz embert öltek meg a rendőrök. Az áldozatok között sok a gyerek. Több száz letartóztatottat ítéltek halálra. A halálbüntetések végrehajtása megkezdődött. (F. Szabó Emese)

epaselect IRAN PROTESTS MAHSA AMINI

 
 
Kibontott hajjal tüntető nő Teheránban október elején
Fotó: EPA/STR
 

Lionel Messi

A pillanat, amikor december 18-án este a katari Luszail Stadionban Lionel Messi a magasba emelte a világbajnoki trófeát, nemcsak a személyes siker és a privát történelem része, hanem a világ futballkrónikájának kitörölhetetlen momentuma volt. Az argentin labdarúgó vélhetően utolsó világbajnokságán érte el legnagyobb sikerét, a világbajnoki címet. Már csak ez a trófea hiányzott a gyűjteményéből, ezzel pedig mindent megnyert, amit dél-amerikai focista megnyerhet. Pedig a felsorolhatatlanul sok siker mellett hányféle kudarc érte pályafutása során!

Rögtön első válogatottsága (18 éves korában) óriási blamázzsal végződött: becserélése után egy perccel kiállították – mindez pedig egy, a magyar válogatott elleni barátságos mérkőzésen történt Budapesten. Háromszor veszítette el a Copa América döntőjét – az egyik vereség után le is mondta a válogatottságot, de meggondolta magát –, mint ahogy volt vesztes vb-döntője is 2014-ben. A világbajnoki címre továbbra is várnia kellett: az argentin válogatott négy évvel ezelőtt már a nyolcaddöntőben búcsúzott, pont a mostani fináléban vesztes franciák ejtették ki őket. Már-már azt lehetett hinni, a sors sosem szolgáltat igazságot a földkerekség egyik legjobb labdarúgójának. Mégis megtörtént, amire minden focista vágyik: Messi világbajnok lett a katari tornán. Jóllehet, a vb egyik bombameglepetését kiváltva elveszítették első mérkőzésüket Szaúd-Arábia ellen, ám amit onnantól kezdve produkált a Messi vezette argentin válogatott, tanítanivaló volt. A franciák elleni, 11-esekkel megnyert világbajnoki döntő felejthetetlen mérkőzésként vonul be a futball történelmébe. És az is, amit Messi ezen a meccsen alakított. Szerencsésnek mondhatja magát, aki látta. Messinek pedig ott a helye a Puskások, Pelék, Maradonák, (a brazil) Ronaldók és Zidane-ok mellett a világ futballjának legendás játékosai között. (Ambrus Vilmos)

Vb-2022

 
Lionel Messi és az argentin válogatott tagjai a világbajnoki trófeával
Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Vilmányi Benett

A huszonnyolc éves enfant terrible úgy volt hullámgép az idei év magyar kultúrájában, hogy azt unalmas vagy békés állóvíznek amúgy sem mondhatnánk. Nem azért emeljük az év meghatározó emberei közé, mert szeptemberben dühösen utasította el a neki ítélt Junior Prima díjat, miután megkérték a díjátadón, hogy ne politizáljon: lépésének megítélése minimum vegyes, az viszont biztos, hogy a díj sok fiatal színész számára biztosít hírt és nem kevés esetben anyagi mentőövet. Legfeljebb az árulkodó, hogy Vilmányi Benettnek módjában állt félretolni az elismerő díjat. Általában harsány és karakán: nemrég szemrebbenés nélkül mondta el Vidnyánszkyról, hogy rossz színházat csinál, beleállt a tanársztrájkba és korábban az SZFE-ügybe is.

Januárban 1V1 címmel zenés standup-estet írt és adott elő a Jurányi Házban, aminek dermesztő személyessége még a Lemmy-bajusznál is feltűnőbb volt. Miközben a néző azt követi végig, hogy kerül egy fiatalember szélsőjobbos eszmék bűvöletébe (és kicsit azt, hogy jut rajtuk túl), a kritikus azon gondolkodik, hol végződik a színész és hol kezdődik az általa formált karakter (korábbi kritikánk itt). Rövid mellékszerepe volt a Zanox című, meglepően jó sci-fi-vígjátékban, de az igazi meglepetést Bernáth Szilárd filmje, a Larry okozta. „Vilmányi Benett nem először játssza olyan hitelességgel a nyers, traumáktól bárdolt fiú szerepét, hogy ha nem látnánk egyre több mindenben, gyorsan meggugliznánk, hogy valóban színész-e vagy egy nagyon dühös civil” – írta a filmről kritikusunk, Rudas Dóra. A Larry egy borsodi fiúról szól, aki dadog, s végül a rap jelent számára kiutat a kiúttalanságból. Talán nem kell magyarázni, miért talált Vilmányi otthonra – ha csak rövid időre is – ebben a szerepben. (Csabai Máté) 

 
Vilmányi Benett
Fotó: Németh Dániel  

Nádas Péter

Öt évvel ezelőtt jelent meg Nádas Péter memoárja, a Világló részletek, azóta is sokan szerették volna tudni, hogy a monumentális munka után jelentkezik-e Nádas új regénnyel. 2020-ban az író maga közölte – csak úgy mellékesen az #olvassnádast beszélgetéssorozat során –, hogy új elbeszélést ír, de többet nem lehetett tudni a készülő munkáról. Egészen 2022 áprilisáig, amikor is a Jelenkor Kiadó bejelentette, hogy a Gombosszegen élő szerzőnek új könyve jelenik meg, ez a Rémtörténetek. A regény novemberben első helyen végzett a Magyar Narancs Minimum tizenegyes! irodalmi sikerlistáján (Kritikánkat lásd: A tiszta forrás, Magyar Narancs, 2022. június 29.), de a regény számos más listán is az élen végzett.

Ahogy a tavasz, úgy az ősz is Nádasról szólt, hisz' októberben lett 80 éves. Jubileuma aprópóján Dömötör András megrendezte felolvasószínházi keretek között a Saját halált, először Pannonhalmán, majd Budapesten: egészen megrendítő élmény volt Fullajtár Andreát, Hegedűs D. Gézát és Ötvös Andrást az apátság könyvtárában hallgatni (Erről szóló visszhangunk itt olvasható). A kerek születésnap alkalmából Budapest városvezetése Nádas Péter Budapestje címmel rendezett egy minifesztivált, amely során különböző programokkal igyekeztek rávilágítani Nádas „alkotói életművének sokszínűségére, inspiráló erejére”. 

És még mindig nem volt vége az évnek, mikor megjelent Károlyi Csaba beszélgetőkönyve, mely annak a beszélgetéssorozatnak az írott változata, melyet a pandémia idején, több mint egy éven át folytatott (persze) Zoomon Nádassal. A dialógus során nem csak a több évtizedes írói pálya legjelentősebb műveiről kérdezi a kritikus a szerzőt, de szó esik elveszett otthonokról, elődökről és kortársakról, mások mellett Mészöly Miklósról és Esterházy Péterről. Miközben a beszélgetések nem kerülnek meg olyan nagy témákat sem, mint a szerelem, a spiritualitás vagy a hit, kirajzolódik egy író sokrétű, árnyalatokban gazdag, következetes gondolkodásmódja, és az olvasónak az az illúziója is támadhat, hogy sikerül bepillantania a szerző műhelyébe – olvasható a fülszövegben. De az ajánlónál sokkal többet mond a szerzőt jól ismerő, Forgách András lapunknak írt cikke. Hogy mit tartogat Nádas jövőre? Jó kérdés! (Czenkli Dorka)

NadasPeter3_1716_(Nemeth_Daniel)_top_story_lead.jpg

 
Nádas Péter
Fotó: Németh Dániel  

Most pedig szavazzanak, önök szerint ki volt az év legmeghatározóbb embere, ki tette önökre közülük a legnagyobb hatást az idén! 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk