Visz-e mindent a Minden, mindenhol mindenkor? Ki fog és kinek kellene nyernie az Oscaron?

Mikrofilm

Egy  független mozinak áll a zászló az előrejelzések szerint, ami sci-fit, vígjátékot és drámát kever idő- és térbeli ugrásokkal, harci jelenetekkel. A Minden, mindenhol, mindenkor ellen viszont épp furcsasága szól, ami egészen biztosan megfekszi néhány szavazó gyomrát. Számba vesszük, kik a legfontosabb kategóriák legnagyobb esélyesei, és hogy szerintünk kinek kellene megnyernie a díjat.

Legjobb film

A történelem során mindössze öt filmmel fordult elő, hogy mind a négy nagy céhes díjat (a PGA a producereké, a DGA a rendezőké, a SAG a színészeké, a WGA pedig az íróké) megnyerte: az Amerikai szépség, a Nem vénnek való vidék, a Gettómilliomos és Az Argó-akció mind vitte az Oscart is; és alighanem ez vár az idei év legnagyobb esélyesére, a Minden, mindenhol, mindenkorra is. Az Oscart joggal szokás azzal vádolni, hogy csak a számára kedves típusú és műfajú filmeket favorizálja – életrajzi és történelmi mozikat, és mindenekelőtt drámákat –, Danel Kwan és Daniel Scheinert filmjére azonban semmilyen szempontból nem illik a „tipikus Oscar-film” pejoratív jelzője. Egy kivétellel szinte minden főbb szereplője ázsiai származású; kis költségvetéssel készült, független mozi, amit nem is a díjszezonra időzítve, hanem még tavaly márciusban mutattak be; hangvétele az abszurd és a paródia között ingadozik, és szinte a létező összes műfaj elemei megtalálhatóak benne. Főhőse egy mosodát üzemeltető ázsiai származású édesanya, akinek nemcsak tinédzser lánya lázadásával kell megküzdenie, de a számlákkal és a bürokráciával is, közben pedig férje segítségével rájön arra, hogy képes dimenziók között ugrálni, így nemsokára a családi békéje és kulturális identitása mellett a világot is kénytelen megmenteni.

A Minden, mindenhol, mindenkor legnagyobb kihívója egy nem angol nyelvű film, amin az Élősködők diadala, vagy épp a Vezess helyettem sikere után nincs is mit csodálkoznunk: a Nyugaton a helyzet változatlan klasszikus háborús dráma, ami bár brutálisabb az átlagnál, de az Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának árnyékában valószínűleg a szokásosnál is jobban rezonál háborúellenes üzenetével. Edward Berger filmje meglepetésre nagyot nyert a Brit Filmdíjon (BAFTA), 9 Oscar-jelölése pedig azt bizonyítja, hogy az Akadémia is a szívébe zárta. Míg a Minden, mindenhol, mindenkor a múlt év egyik legnagyobb független mozisikere volt, a háborús film az Oscarra régóta ácsingózó Netflixen érhető el.

A sziget szellemei (kritikánk) Martin McDonagh talán legérettebb, legkompaktabb filmje: egy barátság széthullását mutatja be egy távoli ír szigeten, miközben ugyanannyira szól az élet értelméről, és az emberi kapcsolatok ebben betöltött szerepéről; mindezt zseniális színészekkel, olyan atmoszférával, ami jóval a filmkockák lepörgése után sem ereszti el nézőjét. Nyerni ennek ellenére sajnos kevés esélye van.

A Top Gun: Maverick (kritikánk) az idei népszerű jelölt: az a blockbuster, amit a szakma és a kritikusok is kedvelnek – az ukránok tiltakozása ellenére kár lenne azonban lebecsülni, egyesek szerint ugyanis akár Tom Cruise kalandja is célba érhet, ha a Minden, mindenhol... valóban túl megosztónak bizonyul.

Steven Spielberg önéletrajzi ihletésű drámája a díjszezon legnagyobb esélyeseként indult, időközben azonban látványosan elfogyott: ma már a filmnek és magának Spielbergnek sem túl jók az oddsai. A Fabelman család így is a kategória legjobbjai között van: bár semmi újdonságot nem mutat, de érzékeny és hatásos portrét nyúlt egy család széteséséről és egy zseni születéséről (kritikánk).

A Tár (kritikánk) az idei szigorú kritikuskedvenc: az a típusú mozi, aminek kvalitásait, főszereplője zsenialitását nincs, aki nem ismerné el. Ugyanakkor témája, zárt szerkezete miatt kevésbé megközelíthető az átlagnézőnek, akik közül valószínűleg kevesen nevezik Todd Field MeeToo-drámáját a kedvencüknek.

Az Avatar: A víz útja legalább olyan csendes és észrevétlen Oscar-fronton, mint amilyen hangos sikereket arat a moziban: míg az első rész a bevételi rekordok mellett majdnem elhozta a legjobb film-díját is, a tőle alig valamiben elmaradó folytatás soha nem volt komoly Oscar-tényező a technikai kategóriákon túl.

Az Elvis (kritikánk) sokban emlékeztet a Bohém rapszódiára: népszerű zenés film, ami nagy sikert aratott a kasszáknál, a kritikusok viszont kevésbé voltak odáig érte – ez azonban egyáltalán nem érdekli az Akadémiát. Láthatóan nagyon is kedvelik Baz Luhrmann filmjét, melynek legnagyobb erőssége a Queen-mozihoz hasonlóan főszereplője játéka.

A szomorúság háromszöge Cannes-i Aranypálmáját tudta Oscar-jelölésre váltani, ami az európai filmek egyre erősödő helyzetét is mutatja. Kár, hogy az ironikus mozi semmi újdonságot nem hoz a rendező előző alkotásaihoz képest, tanulságait pedig túl szájbarágósan igyekszik lenyomni nézője torkán.

A Women Talking egy vidéki keresztény kommuna nőinek dilemmáját mutatja be: maradjanak és vegyék fel a harcot az őket folyamatosan megalázó és megerőszakoló férfiakkal, vagy vegyék kezükbe sorsukat, keljenek útra és alapítsanak új közösséget? Sarah Polley elegánsan kezeli nehéz és aktuális témáját, de nem klasszikus mozifilm: szinte kizárólag egy pajtában játszódik, és távol áll tőle bármiféle elvontabb vagy összetettebb ábrázolásmód .

Ki fog nyerni: Minden, mindenhol, mindenkor

Meglepetést hozhat: Nyugaton a helyzet változatlan

Kinek kellene nyernie: Minden, mindenhol, mindenkor / A sziget szellemei

Legjobb rendező

A DGA 74 éves fennállása óta mindössze nyolcszor fordult elő, hogy nem az nyerte ezt a kategóriát, akit ők is díjaztak. Idén a DGA a Minden, mindenhol, mindenkor mellé állt, így az Oscarnál is nekik áll a zászló: ha filmjük a konzervatív szavazóknak túl zavaros is lehet, szinte kizárt hogy ne ismernék el Daniel Kwan és Daniel Scheinert elképesztő munkáját. Fő kihívójuk viszont még mindig az a Steven Spielberg (A Fabelman család) maradt, akit legutóbb 24 éve díjazott az Akadémia. Martin McDonagh (A sziget szellemei) hiába tett le olyan filmeket az asztalra, mint Erőszakik vagy a Három óriásplakát Ebbing határában, mindössze egyszer győzött, most pedig először jelölték ebben a kategóriában. Todd Field (Tár) ritkán rendez, de amikor igen, az általában nagyot szól. Ruben Östlund (A szomorúság háromszöge) jelölése kellemes meglepetés, de mozija még saját filmográfiájában sincs ott a legjobbak között.

Ki fog nyerni: Danel Kwan és Daniel Scheinert (Minden, mindenkor, mindenhol)

Meglepetést okozhat: Steven Spielberg (A Fabelman család)

Kinek kellene nyernie: Danel Kwan és Daniel Scheinert (Minden, mindenkor, mindenhol)/ Martin McDonagh (A sziget szellemei)

Legjobb férfi főszereplő

Az idei verseny egyik legszorosabb kategóriája. Mindegyik színésznek ez az első Oscar-jelölése, ráadásul nagyon különböző filmekért és alakításokért érdemelték ki. A sajtó Brandon Fraser (A bálna) visszatéréséről, a „Brenaissance”-tól volt hangos: az 1990-es és a 2000-es évek egyik legnagyobb sztárja orvosi és pszichés problémái miatt hosszú évekre eltűnt a rivaldafényből, majd egy bombasztikus alakítással tért vissza. Darren Aronofsky filmjében (kritikánk) bár egy több mint 200 kilós férfi bőrébe bújt nehéz jelmez és smink mögé, karaktere megváltását nem lehet elválasztani a színész feltámadásától. Elnyerte ugyan a kritikusok díját és a Színészek Céhének elismerését is, mégsem ő a legnagyobb esélyes, hanem Austin Butler (Elvis), aki ugyancsak élete alakítását nyújtja a Királyként. A szerep iránti alázatáról sokat elárul, hogy úgy elváltoztatta hangját a film kedvéért, hogy eredeti hangszíne azóta se tért vissza. A Golden Globe mellett a BAFTA-t is el nyerte; ami igazán mellette szól, az mégis inkább az, hogy az Elvis ott van a legjobb film jelöltjei között, míg A bálna nem.

Fraser és Butler mellett sajnos kevés szó esik Colin Farrellról (A sziget szellemei), pedig hozzájuk hasonlóan ő is olyan jó, mint talán még soha. Hozzá hasonlóan Paul Mescalé (Volt egyszer egy nyár) is visszafogott és összetett színészi játék: egy apát alakít, akinek a gyerekével töltött utolsó nyarát lánya visszaemlékezéseivől ismerhetjük meg. Bill Nighy (Living) jelölése legalább annyira szól eddigi pályájának, mint a konkrét alakításának.

Ki fog nyerni: Austin Butler (Elvis)

Meglepetést okozhat: Brandon Fraser (A bálna)

Kinek kellene nyernie: Brandon Fraser (A bálna)

Legjobb női főszereplő

Nem kevésbé szoros a verseny a női főszereplőknél: kezdetben és nagyon sokáig Cate Blanchettnek (Tár) állt a zászló, akinek bűvköréből valóban szinte lehetetlen kikerülni. Ellen szól azonban, hogy korábban már kétszer győzött. Azonban Frances McDormand és Meryl Streep példája a közelmúltból igazolja, hogy ha egy színész igazán lenyűgözi a szavazókat, akkor nem számít, korábban hány Oscart kapott már. Blanchett vitte a Critics Choice és a BAFTA díját, a SAG azonban legfőbb kihívójához, Michelle Yeoh-hoz (Minden, mindenhol, mindenkor) vándorolt. Mellette pedig épp az szól, hogy nemcsak ez lenne az első győzelme, de az első eset, hogy egy ázsiai származású színész nyer ebben a kategóriában.

Michelle Williamsnek (A Fabelman család) már nagyon régóta kijárna az Oscar, és nem csak azért, mert ez már az ötödik jelölése: a legváltozatosabb karaktereknek képes nemcsak drámai mélységet, de szerethető melegséget is adni. Andrea Riseborough (To Leslie) neve alighanem örökre összeforrt azzal a botránnyal, ami a jelöltségét kísérte – erről és alakításáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Ana de Armas (Szöszi) jelölése már önmagában sikernek számít, hiszen a Szöszit (kritikánk) egyként utálta a közönség és a kritikusok is. Pedig rendezője az Aranypolgár és a Dühöngő bika keverékeként írta le a mozit, azaz egészen biztos nagyobb sikerre számított. Armas azonban a film ízléstelensége és megkérdőjelezhető ábrázolásmódja ellenére is képes volt maradandót alakítani.

Ki fog nyerni: Michelle Yeoh (Minden, mindenkor, mindenhol)

Meglepetést okozhat: Cate Blanchett (Tár)

Kinek kellene nyernie: Michelle Yeoh (Minden, mindenkor, mindenhol)

Legjobb adaptált forgatókönyv

24 éve nem fordult elő, hogy olyan film nyerje a kategóriát, amit nem jelöltek a legjobb filmek között. Mindez nem tesz túl jót a Tőrbe ejtve: Az üveghagyma, valamint a Living esélyeinek. Utóbbit egy Nobel-díjas író, Kazuo Ishiguro jegyez, aki Akira Kuroszava 1952-es klasszikusát, az Élnit remake-elte; előbbinek pedig már az első része is versenyben volt az Oscarért, igaz, az még az eredeti forgatókönyvek között. Az Oscar szabályai szerint azonban a folytatások automatikusan adaptált szkriptnek számítanak, így került ide a Top Gun: Maverick is. A díj minden bizonyára két film között dől majd el: a Women Talking az Írók Céhének, a Nyugaton a helyzet változatlan a BAFTA-nak a díját vitte haza. 

Ki fog nyerni: Nyugaton a helyzet változatlan

Meglepetést okozhat: Women Talking

Kinek kellene nyernie: Nyugaton a helyzet változatlan

Legjobb eredeti forgatókönyv

A kategória hosszú évekig tipikus vigaszág volt: azok a rendhagyóbb, újító filmek nyerhettek itt, amelyeknek máshol nem nagyon osztottak lapot (Tűnj el!; A nő). Most azonban mind az öt jelölt önmagában is erős. A sziget szellemei hazai terepen győzött a BAFTA-n és vitte a Golden Globe-ot is, míg a WGA a Minden, mindenkor, mindenholhoz vándorolt. Todd Field filmjére, a Tárra 16 évet kellett várnunk, az pedig nem kérdés, hogy Blanchett alakításához szükség volt egy hajszálpontos, alaposan kidolgozott szkriptre is. A 3 Oscar-díjas Steven Spielbergnek A Fabelman család hozta el karrierje első forgatókönyv-jelölését. A szomorúság háromszöge itt sem igazán rúghat labdába, megsüvegelendő azonban, hogy általa Östlund máris kétszeres Oscar-jelöltnek számít. 

Ki fog nyerni: Minden, mindenhol, mindenkor

Meglepetést okozhat: A sziget szellemei

Kinek kellene nyernie: A sziget szellemei / Minden, mindenhol, mindenkor

Legjobb dokumentumfilm

Az öt jelölt közül gyakorlatilag bárki nyerhet: a protestszavazatok az oroszok Ukrajna elleni háborúja miatt valószínűleg a Navalnijra mennek majd, de ugyanezek elhozhatják az A House Made of Splinters győzelmét is, mely egy ukrajnai árvaház lakóit mutatja be. Az All That Breathes egy indiai madármentő testvérpár történetén keresztül mesél a környezetszennyezés mindig időszerű témájáról, A szerelem tüze (kritikánk) pedig egy vulkanológus házaspár gyönyörű és tragikus kapcsolatára fókuszál. Az All the beauty and the bloodshed igazi kritikuskedvenc, mely a Velencei Filmfesztiválról a fődíjat is elhozta: ez a művészet társadalomalakító hatását vizsgálja. 

Ki fog nyőzni: Navalnij

Meglepetést okozhat: A szerelem tüze

Kinek kellene győznie: All the beauty and the bloodshed / A szerelem tüze

Legjobb animációs film

Guillermo del Toro régóta dédelgetett szerelemgyerekéért, a Pinokkióért mi is odáig voltunk. Toronymagas esélyeit egy különös függetlenfilm veszélyeztetheti: az áldokumentarista Marcel the shell with shoes on egy apró beszélő kagylóról szól. A Pirula panda (kritikánk) bármelyik más évben nagy reményekkel vághatott volna neki az Oscarnak. A tengeri fenevad (kritikánk) jelölése kellemes meglepetés. Ugyanez igaz a Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánságra, amely a múlt év egyik legnagyobb meglepetését szállította: nemcsak az első részt múlja felül, de az elmúlt évek talán legszórakoztatóbb mesés kalandja.

Ki fog győzni: Pinokkió

Meglepetést okozhat: Pirula Panda

Kinek kellene győznie: Pinokkió / Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság

Legjobb nemzetközi film

Kilenc Oscar-jelölésével a Nyugaton a helyzet változatlan hamar eldöntötte ennek a díjnak a sorsát. Az Argentína, 1985 kissé száraz történelmi mozi, mely végig ott volt a díjközelben, de ritkán győzött; a Közel fájdalmasan gyönyörű és megható film, de győzni kevés esélye van, csakúgy, mint a hasonlóan érzékeny A csendes lánynak. Az (kritikánk) viszont belerondíthat a képbe: Cannes-ból díjjal tért haza, a veterán lengyel Jerzy Skolimowski főhajtását Bresson klasszikus a Vétlen Balthazárja előtt pedig azóta is zajos tetszés kíséri.

Ki fog győzni: Nyugaton a helyzet változatlan

Meglepetést okozhat:

Kinek kellene győznie: Nyugaton a helyzet változatlan / Közel 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk