Knausgårdból sohasem elég! – A Magyar Narancs újabb nem hivatalos év végi sikerlistája

2020 végén kérdeztük meg először, hogy a lap szerzőinek melyek voltak a kedvenc olvasmányai az évben, most ismét sort kerítettünk a játékra – még az is lehet, hogy hagyomány válik belőle.

Mindenki ismeri már, és méltán nagyra is tartja a Magyar Narancs évek óta futó kritikusi sikerlistáját, a Minimum tizenegyest! Nincs másik ehhez hasonló lista a magyar ugaron, itt nem az eladások, nem a marketing, nem a népszerűség számít, hanem a vasszigorral értett minőség. Most nem is soroljuk fel, hogy ki mindenki szavaz a szakma krémjéből vagy micsodájából, elég az hozzá, hogy Kőrizs Imre költő-kritikus-műfordító-esszéista-egyetemi tanár a sorozat házigazdája, aki mindemellett még a Poeta.doc-ot is viszi, egyszóval jó kezekben van az irodalom, amikor listázásra kerül a sor. Legutóbb például ezt dobta ki a mélyen tisztelt kánongép.

Ám nem engedhetjük át a szakma elitjének a teljhatalmat az irodalom véleményezése felett! A szó mindenkié, szerepeljen az versben, drámában, esszében vagy világregényben.

Így hát a demokratikus minimumot teljesítjük idén is, amikor saját munkatársainkat kértük meg arra, a szakmai lista játékszabályait követve szavazzák meg, nekik mi volt a kedvencük az éves kínálatból. Már tavaly is jeleztük, természetesen játék ez csupán, de mint minden valódi játék, nem egészen tanulságok nélküli talán. Ráadásul idén már arra is lehetőségünk nyílik, hogy az előző évivel összevessük a friss listát, hátha abból is kibukkan majd valamiféle tanulság. És ezt rögtön el is spoilerezzük: igen, lesz ilyen része is a dolognak.

Annyit kértünk tehát, hogy mindenki mondjon négy 2021-es könyvet, és azokat állítsa sorrendbe, a titokzatos pontozási szisztéma szerint: 16, 10, 6 és 3 pontot adva a jelölteknek. Ráadásul ezúttal a magyar- és a világirodalom együtt szerepel, hiszen ez a természetes létállapota az írott szó művészetének: elsősorban emberek vagyunk, s csak másodsorban magyar könyvmolyok. Egy szó, mint száz, munkatársaink most ezeket szerették olvasni:

Megosztott első hely (26 pont): Karl Ove Knausgård – Harcok (Harcom 6., Magvető, ford.: Patat Bence), Granasztói Pál: Egy patrióta élete (Magvető)

Második helyezettek (16 pont): Douglas Stuart: Shuggie Bain (Park, ford.: Greskovits Endre), Mohácsi Árpád: Párizsi befutó (Kalligram), Spiró György: Mikor szabad ölni? (Magvető), Jennifer Teege-Nikola Sellmair: Nagyapán engem agyonlőtt volna (Park), Kazuo Ishiguro: Vigasztalanok (Helikon, ford.: Greskovits Endre), Jo Nesbø: A féltékenység-szakértő és más történetek (Animus, ford.: Sulyok Viktória)

A magányos bronzérmes (13 pont): Philip Roth: Engedd el (21. Század, ford.: Nemes Anna)

Negyedik helyezettek (10 pont): Tukacs László-Csillag Péter: Ha a pályák mesélni tudnának... Utazás szatmári legendák nyomában (Rézbong), Lydia Davis: Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban (Magvető, ford.: Orzóy Ágnes), Margaret Wilkerson Sexton: Az újraálmodók (Európa, ford.: Schultz Judit), Kis János: Szabadságra ítélve (Kalligram), Vanessa Springora: Beleegyezés (Helikon, ford.: Tótfalusi Ágnes)

Ötödikesek (6 pont): Michel Foucault: A szexualitás története IV. A hús bűnvallomásai (Atlantisz, ford.: Sujó László), Tommy Wieringa: Szent Rita (Jelenkor, ford.: Wekerle Szabolcs), Irina Georgescu: Kárpátok ízei. A legfinomabb ételek a zakuszkától a kürtőskalácsig (HVG, ford.: Szkladányi András), Yasmina Reza: Babilon (Magvető, ford.: Kiss Kornélia), Finy Petra: Kerti szonáta (Athenaeum), Karafiáth Orsolya: Egymás könyve (Scolar), Keresztury Tibor: Hűlt helyem (Magvető), Sally Rooney: Hová lettél, szép világ (21. Század, ford.: Dudik Annamária Éva)

Hatosok (3 pont): Jung Chang: Nagytestvér, Kistestvér, Vöröstestvér (Európa, ford.: Lázár Júlia), 99 magyar vers Simon Márton válogatásában (Helikon), Jonathan Franzen: Keresztutak (21. Század, ford.: Pék Zoltán), A magyar nyelv nagyszótára VIII. kötet (Nyelvtudományi Kutatóközpont), Rachel Cusk: Körvonal (Park, ford.: Kada Júlia), Tatár Sándor: Haalaadaas (Kalligram), Karl Ove Knausgård: Ősz (Évszakok 1., Magvető, ford.: A. Dobos Éva)

És akkor néhány megjegyzés az egyes könyvekről. Mindenek előtt: ez nem déjà vu, valóban ismét a nagyszerű norvég tollforgató, a fjordok Proustja, Karl Ove Knausgård és az ő Harcom c. regénysorozata végzett az élen. Csakúgy, mint tavaly, igaz, akkor az 5. kötet, most meg a 6., de hát ez mégis ugyanaz a leves valahol. Van a dologban jó hír is: jövőre már biztosan nem norvég favoritunk folytatásos sagája lesz a befutó, mert hogy az az idei kötettel magyarul is bevégeztetett. Sajnos vagy sem – a szavazatokat elnézve inkább igen. „Az önéletrajzi regényfolyam hatodik (záró) kötetét a magyar közönség szinte pontosan tíz évvel az eredeti megjelenése után veheti kézbe. A könyv egy olyan rendkívüli vállalkozás lenyomata, összegzése, amelynek a hatása azóta is érzékelhető az irodalomban, holott a regények megjelenése idején több kritikai jóslat utalt arra, hogy a Knausgård-jelenség tiszavirág-életű lesz” – írta a befejező kötetről kritikusunk, és hát a Knausgård-jelenség szívósságáról elég csak annyit megjegyeznünk itt, hogy nem ez a norvég zseni egyetlen könyve ezen a listán.

Ehhez képest némiképp meglepő, hogy a Harcom 6.-tal fej-fej mellett haladva ért a nem létező célba Granasztói Pál: Egy patrióta élete című önéletrajzi műve. A néhány éve felfedezett kézirat alapján elkészült műnek két alcíme is van, úgy is mint: Magyarországon, a XX. században, illetve: Budapest újjáépítésének emlékiratai. Lehet, hogy mindez együtt sem hangzik egy echte bestsellernek, azonban alighanem valóban az elmúlt esztendő egyik legfigyelemreméltóbb magyar nonfiction megjelenése Granasztói posztumusz műve. „Budapest annak köszönheti kulturális értelemben vett fönnmaradását, hogy a diktatúrák éveiben sem veszítette el kreatív hagyományait. Granasztói egész életében a főváros értékmegőrző óvása, átgondolt arculatformálása, rangjának kivívása érdekében dolgozott” – írta róla lapunkban néhány éve Térey János. A most megjelent könyvről pedig úgy fogalmazott kritikusunk, hogy az „üdítően őszintének, tartásosnak és elfogultságában is elfogulatlannak bizonyul”. Kellhet ennél több? Nem. Irány a könyvesbolt!

Ami a lista folytatását illeti, rögtön egy torlódásról tudunk beszámolni: nem kevesebb, mint hat darab maximális pontot kapott könyv került ide egymás mellé. Már, ha mindegyik 16 pont egy szavazatot jelent, amiben persze nem lehetünk biztosak, de azért megsúgjuk, hogy így van. Vagyis ez csupa olyan könyv, amit valaki a szerkesztőségből nagyon szeretett, de ezzel a hódolatával aztán egyedül is maradt. Érdekes szitu, de ezúttal a további felfejtést rábíznánk az önként jelentkező olvasásszociológusokra. Mi ezen a helyen annyit emelnénk ki csupán, hogy üdítően sokszínű ez a név- illetve címsor. A skót Douglas Stuart 1980-as évekbe visszaröpítő iparvárosi önéletrajzától és a magyar, azaz kelet-közép-európai félmúltat bejáró Mohácsi Árpád-regénytől Spiró legújabb esszéin, Jennifer Teege hátborzongató családtörténetén és egy korai Ishiguro-regényen át egy újabb norvég író-celebritás, Jo Nesbø bűnnovelláiig vezet az út. Azt biztosan nem lehet ezek után a szerkesztőségi olvasók rovására írni, hogy egysíkú lenne az ízlésük.

A képzelt bronzérem meglepő módon egyetlen műnek jár mindezek után. A számmisztika jegyében ez azt is jelenti rögtön, hogy egészen biztosan több szavazónak is eszébe jutott a nagyszerű Philip Roth 1962-es nagyregénye, az Engedd el. Fajsúlyos, 945 oldalas mű, amit szerzője mindössze huszonhét évesen vetett papírra, ez önmagában is figyelemreméltó teljesítmény, de hát Roth amúgy is a közelmúlt amerikai irodalmának óriása, nyugodtan ki lehet adni tőle mindent magyarul, és ez alighanem ennek a könyvnek a megjelenésével teljesült is nagyjából. Kritikusunk meglátása szerint „Roth szenvedő és egymást gyötrő bölcsészeitől nem lehet elfordulni. Nem lesz elegünk a szegényes díszletek között zajló arisztokratikus érzelmi futamokból, a nők felbátorításából és elkeserítéséből, mert életük teljességében látni mindannyiukat nagyon mély rokonszenvet ébreszt.” És milyen igaza van!

A következő boly is tartogat remek meglepetéseket. Rögtön itt a(z egyik) kedvencünk: Tukacs László és Csillag Péter munkája, a Ha a pályák mesélni tudnának... szégyenkezve megvalljuk, erről a könyvről eleddig nem volt tudomásunk, és alcíme alapján (Utazás szatmári legendák nyomában) valamiféle haszid hagyománymentésre asszociáltunk elsőre. Nem is tévedhettünk volna ennél nagyobbat, hiszen a fociról van szó, de még hogy! A fotókkal illusztrált könyvben Tukacs László túristvándi tanító, egykori játékos, edző idézi fel a környék falusi futballhagyományának emlékezetes történeteit. Vidám és persze szomorú is ez a könyv, minthogy az a közeg, amiből táplálkozik, eltűnőben van.

„A magyar futball átélt két világháborút, átélte '56-ot, a rendszerváltást, de a Facebookkal nem bírt. Ezt én a kispaládi cigányoktól hallottam, és igazat is adok nekik.” Akkor mi hogyan kételkedhetnénk benne?

A futball mellett ugyanakkor komorabb témák is megjelennek itt. Bár Lydia Davis kísérletező kedvű kisprózái is nyugtalanítóak olykor, ez méginkább igaz Margaret Wilkerson Sexton Az újraálmodók című regényére, ami „nők három generációjának a rabszolgaságtól a szabadságig vezető útját mutatja be Louisiana államban”. Nyilván nem humoreszkről van szó. És hát akkor mit mondjunk Vanessa Springora felkavaró, és hazájában, Franciaországban jókora botrányt kiváltó önéletrajzi regényéről, a Beleegyezésről?  Springora ebben a könyvben tárta fel, hogy a mindaddig ünnepelt író, Gabriel Matzneff valójában egy pedofil szexuális ragadozó, aki őt is behálózta 14 éves korában. Nem könnyű olvasmány, ellenben alighanem nagyon is időszerű.

Ehhez képest jóval felszabadultabb anyag, bár vidámnak nem mindig vidám Kis János Szabadságra ítélve című 750 oldalas monolitikus interjúgyűjteménye. Kritikusunk szerint „a kötet egyszerre oral history (beleértve a rendkívül érdekfeszítő családtörténeti áttekintést), a közép- és késő Kádár-kor, valamint a rendszerváltás értelmezése, és egy filozófusi pálya értékelése”. Nem kevés, de hát ki is gondolta, hogy az lesz?

A folytatás sem mondható unalmasnak. A 6 pontosok között megtaláljuk Foucault klasszikus tudományos esszésorozatának új kötetét, ami idén kiérdemli a legcoolabb alcím díját is (A hús bűnvallomásai), de itt szerepel három nemzetközi sztár, a holland Tommy Wieringa, a francia Yasmina Reza, illetve az ír Sally Rooney aktuális regénye is. Melléjük pedig három magyar szerző is becsúszott, ami külön öröm. Finy Petra regényében, mint olvassuk, „1944-től 1987-ig villannak fel a magyar történelemnek olyan drámai pillanatai, melyek mindenkire hatással voltak, de a nőknek sokszor még nagyobb traumát jelentettek”. Lapunk szerkesztőjének, Karafiáth Orsolyának a regényében is erős a női nézőpont, az Egymás könyve ugyanakkor az elmúlásról, az elengedésről, és a túlélésről is érzékenyen beszél. Az elmúlás központi téma Keresztury Tibor fájdalmasan erős, mozaikos szerkezetű autofikciós könyvében, a Hűlt helyemben is. Ez a keresetlen személyességgel megszólaló mű az év egyik keserédes szenzációja is lehetett volna, ha nem hatott volna minden idén az efféle irodalmi szenzációk ellen. Na, de hát még nem késő talán.

És akkor kiemelnénk a hatpontos bolyból a lista egyetlen gasztronómiai szakmunkáját, Irina Georgescu Kárpátok ízei. A legfinomabb ételek a zakuszkától a kürtőskalácsig című szakácskönyvét is. A csorbák és micsek rajongóinak kötelező, mindenki másnak csak ajánlott ez a szép kiállítású konyhairodalmi mű.

Ha valaki a 3 pontos könyveket amolyan futottak még csapatnak látja, nem is tévedhet nagyobbat. Inkább egy olyan kis kommandó ez, ami a több pontos csapatok árnyékában dolgozva robbant egy jelentőset a lista végén. Kezdjük azzal, hogy van itt vers is végre, nem is egy! Simon Márton antológiája, a 99 magyar vers egy nagyon izgalmas ajánlat volt az éve elején – például ha magyartanárok lennénk, semmiképpen nem hagynánk ki a feldolgozandó művek listájáról. Tatár Sándor másfél évtized után adja közre új verseit, a kissé elidegenítő (bár elég vagány) cím ellenére nagyon is személyes hang szólal meg ebben a költészetben – mi az hogy, a borítóról Freud néz szigorúan az olvasóra! A fülszöveg szerint a Haalaadaas „számadás: egy ötvenes éveiben járó férfi személyes, önmagával szemben kíméletlen, mégis könnyed hangját halljuk szerelemről és apaságról, testet és lelket egyaránt gyötrő betegségről, megharcolt csatákról és kudarcokról, elszalasztott lehetőségekről, alvadó időről”. Alvadó idő? Ezért már önmagában megéri elolvasni.

A líra mellett van itt továbbá tényirodalom is (Jung Chang: Nagytestvér, Kistestvér, Vöröstestvér), mégpedig a kommunista Kína félmúltjából, ami alighanem tanulságos olvasmány lehet 2021-ben vagy 2022-ben Magyarországon is. A világsztár Jonathan Franzen könyve, ha több idő lett volna az ezer oldalas nagyregény olvasására az őszi megjelenése óta, minden bizonnyal a lista élmezőnyében végez – de mi már annak is örülünk, hogy egyáltalán felkerült. Ugyanezt az örömet érezzük Rachel Cusk Körvonalja kapcsán is, mindazonáltal a teljes idei lista legbevállalósabb jelölése alighanem A magyar nyelv nagyszótára VIII. kötete volt. Nehéz lenne vitatkozni a jelentőségével, nem is tesszük.

Záró címként pedig ismét itt van északi barátunk, Karl Ove soron következő regénye. Tavaly a Harcom 5-tel, idén a Harcom 6-tal nyert, a lista végére pedig felkapaszkodott az Ősz című dolgozatával. Erről a regényről alaposan elbeszélgettünk vele a közelmúltban, tehát nem csak a könyvet, de az interjút is mindenki figyelmébe ajánljuk legott. Ennek a műnek ugyanakkor hamarosan érkezik a folytatása, sőt a folytatásai is, hiszen az Ősz az Évszakok tetralógia nyitó darabja. Tippelje meg mindenki, hogy a következő kötetek felkerülnek-e majd az aktuális listáinkra! Mi nem fogadnánk ellenük, hiszen az idei lista tanulsága is az – röviden összefoglalva –, hogy Knausgårdból sohasem elég.

(A szavazásban részt vett: Ambrus Vilmos, Bakos András, Bundula István, Czenkli Dorka, Köves Gábor, Markó Anita, Teczár Szilárd és Varsányi Kata.)