Ki gondolta volna 2023 elején, hogy a Wagner-csoport nevű orosz zsoldossereg nemcsak, hogy Moszkva ellen fordul, de két napon belül meg is gondolja magát? Ki látta előre, hogy L. Simon László a homofób törvényen elcsúszva lesz kénytelen távozni a Nemzeti Múzeum éléről, ráadásul azért, mert Dúró Dóra feljelentését Csák János komolyan veszi? Ki sejthette, hogy 2023 elhozza olyan konzervatív médiacsillagok bukását, mint Pálffy István vagy Tucker Carlson?
Idén először nem csak azt szavaztatjuk meg olvasóinkkal, hogy ki volt számukra a legmeghatározóbb pozitív alak az évben, hanem azt is, hogy szerintük kinek volt az idén a leggyökerebb húzása, ki szaladt be tátott szájjal abba a bizonyos erdőbe, ki bukta közülük a legnagyobbat? Íme a Narancs munkatársainak jelöltjei az Év gyökere díjra, akikre a cikk végén szavazhatnak is!
Dúró Dóra
Dúró Dóra idén megmutatta, mekkora a Mi Hazánk befolyása az Orbán-kormányra. Amikor két éve ledarálta a Meseország mindenkié című könyvet, a pillanatnyi megszeppenés után sokan tiltakoztak, de a műre Európa-szerte felfigyeltek, az is kiderült, hogy jó mesekönyv, tíz nyelvre lefordították, nemzetközi sikert hozott a kiadónak. Nyert azonban a nagy publicitással a Mi Hazánk is: a keserű, gyanakvó és indulatos emberek, akikből ez a párt él, magától értetődőnek gondolják, hogy a szólásszabadságot korlátozni kell, nagyjából azzal az ízléssel, amellyel egykor a nácik; Dúró Dóráról pedig szerintük elhihető, hogy mindenkinél jobban tudja, milyen a jó mese.
A 36 éves politológus és négygyermekes édesanya idén október közepén a kultúráért felelős miniszterhez fordult a Magyar Nemzeti Múzeumban a nemzetközi sajtófotó-kiállításon látható egyik tabló és egy fotósorozat miatt, L. Simon László igazgató felelősségét firtatva. Az üzenet most is azokhoz szólt, akik szerint a múzeum nem arra való, hogy bemutassa a valóságot, hanem hogy vigyázzon a méltóságára. A komédiának is nézhető könyvdarálás óta azonban nagy változás zajlott a magyar közéletben, az Országgyűlés elfogadta a nemi identitást a pedofíliával összemosó jogszabályt, amelyre Dúró Dóra hivatkozhatott. Csák János miniszter pedig ennek mentén intézkedett: a múzeumnak korhatárhoz kellett kötnie a kiállítás megtekintését.
Ez, mint kiderült, nem is olyan egyszerű feladat, de L. Simon László ironikusan megköszönte a Mi Hazánk alelnökének, hogy reklámot csinált a kiállításnak, mert még több lett a látogató. Dúró felháborodva üzent vissza, L. Simon költészetét obszcénnek minősítette, azt írta róla, az aberrációhoz vonzódik, Csák János pedig elküldte L. Simonnak a felmentésről szóló határozatot. Az egykori igazgató szemlátomást továbbra is azt várja, mikor lesz végre ez a nő minden elvbarátjával együtt „két pofonnal hazazavarva”, az egykori ígéret szerint. Azt várhatja. (Bakos András)
L. Simon László
Az ember, aki már minden volt: költő, miniszter, múzeumigazgató, és végül semmi se lett. Népszerűvé nem, de minimálisan elfogadhatóvá tette még az ellenzéki értelmiség körében is az a tény, hogy barátaival és harcostársaival ellentétben szóba állt bárkivel, aki kérdezte, de hogy ennek volt-e bármi haszna, az nem számít. L. Simon olyan karikásostor-csattogtató figura, aki csak arra figyelt, hogy a csuklómozdulat szép legyen, de nem vette figyelembe, hogy az ostor vége merre jár. És sajnálatos módon ennek eredményeképp az ostor vége az ő seggén csattant. Helyzete menthetetlen volt. Megszavazta a szánalmas homofób törvényt, talán mert maga sem gondolta végig, hogy akár Rubens nagyfenekű női is a törvény hatálya alá esnek, ha túl közel kerülnek egymáshoz – fürdőjelenetek, egymás cicijének fogdosása, tényleg meszeljünk le mindent. Ez persze demagógia, gondolhatta L. Simon is helyes arányérzékkel.
Aztán jött a sajtófotó kiállítás a maga szigorú szabályaival – nem lehet csak úgy egy díjnyertes képet letakarni vagy lekordonozni. És a főigazgató úrnak döntenie kellett a kiállítást ért feljelentést követően, hogy vagy a múzeumát vagy az általa megszavazott törvényt köpi le, bár mindkettő végzetes lett volna a számára. Felesleges elkezdeni L. Simon mosdatását, hogy de legalább a művészetet választotta, mert ez tök lényegtelen. Akkor volt jelentősége a cöcögésnek, amikor kinevezték, a menesztését érintő színjáték már csak egy szégyenteljes történet méltó lezárása. Azért nem kell gyűjtést szervezi az exigazgatónak a Nyugati pályaudvar aluljárójában, maradt neki egy kis szőleje. (F. Szabó Emese)
Tóth Gabi
Van olyan, hogy az ember válik, de ezzel akkor sem szeretnénk foglalkozni, ha a kereszténységét bányamélységig megélő ember esetében ez legalábbis disszonáns. Mégiscsak egy énekesnőről van szó, hát hadd énekeljen. Különben is zokon veszi, hogy őt elnyomják, pedig...
Pedig az van, sajnos, hogy már nem egy pártközpontból irányított akárki dönt arról, hogy kinek lehet lemeze és kinek nem, és Tóth Gabi legújabb lemeze mellett sajnálatos módon egy 2007-es szám szerepel, tehát tizenhat éve nem sikerült 12 közepes dalt elkészíteni és rögzíteni. Erről biztos nem a Puzsér meg a többi paraszt tehet, aki köszörüli a nyelvét a művésznőn.
Ami pedig a népszerűséget illeti, a zenei platformok idejében azt nem tiltja meg senki, hogy beüssük a keresőbe és a Tóthok közül kiválasszuk a megfelelőt. A Spotify szerint Gabi legnépszerűbb dalát 530 ezren streamelték, a nemrégiben óriási reklámot kapott, szerelmet felvállalós dalt meg 40 ezren se. Ne hasonlítsuk össze ezt Azahriah-val, mert akkor ennyi erővel Gloria Gaynorral is összevethetnénk (épp az I Will Survive ordít a szomszédból) és az meg milyen gonosz dolog. De például az Elefánt zenekar Kösz című dala 4,7 milliónál jár, a Csaknekedkislány legnépszerűbbje 2,7 milliónál, a Blahalouisiana 2,3 milliónál – oké, ők csak három számmal tudtak millió fölé menni, mégsem ők szelték a kenyeret augusztus 20-án. (F. Szabó Emese)
Gáspár Győző
Az ország Győzikéje 2022-ben annyira megtalálta egymást a Fidesszel, hogy idén januárban már be is lépett. A magát showmannek vagy roma rappernek nevező Gáspár Győzőnek persze nem a győzteshez húzás vagy a párttagság miatt járna a citromdíj, hanem azért, mert valószínűleg ő maga sem fogta fel, hogy valójában minek érkezett. Azt nyilván senki nem gondolja komolyan, hogy az augusztusban már Gáspár Győzővel fényképezkedő Orbán Viktor olyan őrült nagyra tartaná a korábban főleg magáról terjesztett álhírekről, adócsalási gyanúiról és nagy ordibálásairól ismert celebritást – arra viszont Győzike pont megfelel, hogy a mulatósra fogékony, kevéssé tanult rétegeket már csak azzal becsatornázza, hogy ő maga roma. Azzal persze nem lenne semmi baj, hogy egy párt cigányokat akar megszólítani (sőt!), de Gáspár Győző pajzsra emelése tökéletesen mutatja, mit gondol a Fidesz a cigányságról: egyszerű, bugyuta és olcsó tömegnek látja, akiknek csak jó falunapok kellenek, például Gáspár Győzővel.
Mindeközben Gáspár a Fradi meccseinek is prominens látogatója lett, ahol kapott is pár cigányozást. Hiszen ezért küldték ki: ami az egyik oldalnak jó reklámarc, a másikból már elő is hozza az amúgy sem olyan mélyre ásott rasszizmust, maga Gáspár Győző pedig meglepődhet rajta, hogy mindenhonnan köpködik. Érdemelhetne akár sajnálatot is, de ez a gátlástalan helyezkedés és kritika nélküli seggnyalás azért mégis inkább abba az irányba terelgeti az embert, hogy annak ellenére is fanyarul vigyorogjon a történteken, hogy egyáltalán nem biztos az sem, hogy Győzike érti, mibe keveredett. (Fekő Ádám)
Kammerer Zoltán
A háromszoros olimpiai bajnok kajakos Kammerer Zoltán elévülhetetlen sportolói érdemeket szerzett, ugyanakkor kifogásolhatatlan megítélését tette kockára azzal, hogy 45 éves korára a megfelelő kompetenciák hiányában politikai pályára tévedt. A tősgyökeres gödi Kammerer azután lett az agglomerációs település polgármestere idén májusban, hogy a 2019-ben az összellenzék színeiben bejutó Balogh Csaba lemondott. Kammerer „független” jelöltként indult és nyert – a Fidesz támogatásával. A korábban elzárt pénzcsapok meg is nyíltak a város előtt: rögtön kétmilliárd forint érkezett abból a pénzből (Samsung-adó), amit a kormány 2020-ban egy tollvonással elcsatolt a településtől, úgyhogy örülhetnek a gödiek, véget ért a sanyargatás időszaka, végre épülnek az utak, lesz korcsolyapálya, kapnak ajándékot karácsonyra az idősek. És megy a bulizás ezerrel: egymást érik a fesztiválok az önkormányzat jóvoltából.
Más kérdés, hogy a polgármestert el kell dugni a nyilvánosság elől, ugyanis nem a szavak embere. Már az első, választások előtti Tv2-s Mokka interjúja is beszédesre sikerült: Pachmann Péter vért izzadva annyit tudott kihúzni Kammererből, hogy „nálam a rend a lelke mindennek, ez Gödön is érvényesül. Tehát le kell nyírni a füvet. Meg kell csinálni a járdákat, az utakat be kell fejezni. A kátyúkat, a gödröket. Tehát ilyen nagyon alapvető dolgokkal kell kezdeni”. Remek víziók, ugye? Ezt követte az ominózus ATV-interjú, amikor a Samsung-gyárról faggatták Kammerert, aki egy ponton megunta a beszélgetést, és hisztizve, mikroportot kirángatva kiviharzott. Pár héttel később már azt láthattuk, hogyan teker el kerékpáron a polgármester, amikor egy újságíróba botlik a vasútállomásnál. Talán nem véletlen, hogy a képviselő-testületi üléseket sem közvetítik már. És ha már testületik: az a hír járja, hogy egy kisebb tanácsadó alakulat figyeli minden lépését. Az eddig mutatottakból azon sem lepődnénk meg, ha még a tollat is közösen fognák a polgármesterrel, amikor alá kell írni egy határozatot. (Béres Máté)
Pálffy István
A 2010 és 2014 között KDNP-s országgyűlési képviselőként, majd egy darabig Magyarország dublini nagyköveteként is működő Pálffy István a „keresztény-konzervatív” közönség legnagyobb örömére – és a hárommilliós fizetésére irigykedő kollégái bánatára – idén nyáron bejelentette visszatérését a tévéképernyőre, méghozzá a HírTV műsorvezetőjeként. Visszatérésével kapcsolatban úgy fogalmazott: „Fontosak a hírek, az identitás, a pontosság és az emberek tisztelete. Igazodási pontokra és személyekre egyre inkább szükség lesz. Ezért a HírTV a Napi Aktuális témáit a csatorna nemzeti, magyar érdekek szerinti értékrendje alapján választja, a HírTV újságírói pedig hasonló gondolkodás és szemlélet alapján mutatják be azokat.” Természetesen ebben a szellemben készült el az említett műsor augusztus 21-i adása is, amely az első és – mint nem sokkal később kiderült – egyben az utolsó is volt, amit Pálffy vezetett.
Az adás egyik vendége Márki-Zay Péter volt, akit éppen akkoriban bejegyzett pártja programja helyett a műsorvezető – minden bizonnyal a „pontosság”, az „emberek tisztelete”, nem utolsó sorban pedig a „nemzeti érdekek” jegyében – egyszer csak a pedofíliáról kezdett faggatni. Központi utasításra tette, vagy a megfelelési kényszer hajtotta? Nem tudhatjuk. Pálffy mindenesetre olyan elszánt igyekezettel próbálta összepedofilozni a korábbi miniszterelnök-jelöltet, hogy végül saját magát sározta össze a pedofilmentegető dumájával: „Bizonyos türelemmel kétségkívül kell lenni egy olyan betegség felé, iránt, mint a pedofiloké.” Pálffy Istvánnak az ominózus interjú után – amit itt lehet visszanézni – már az első munkanapját követően távoznia kellett a HírTV-től. Ő természetesen azóta sem érti, hogy mi történt, a válaszokat pedig a jelek szerint egy egészen más közegben keresi majd, egy novemberi nyilatkozata szerint ugyanis azt fontolgatja, hogy önkéntes tartalékos katonának áll. (Bajnai Marcell)
Marosi Beatrix
Mit érdemel az a vezető, aki kirúgja jól teljesítő kollégáit, az ezt követő munkajogi perben nem járul hozzá a neve leírásához, hol távol marad, hol értelmezhetetlen adatokkal traktálja a bírót, még betegszabadsága idején is tanárok kirúgását intézi, kerüli a nyilvánosságot és menekül a kamerák elől? Több mint valószínű, hogy a Belső-Pesti Tankerület idén is milliós bónusszal fogja jutalmazni Marosi Beatrix munkáját, mi azonban inkább erre a nem különösebben elismerő díjra érdemesítenénk.
Egyszemélyben sokat tett azért, hogy Magyarországon a közszolga szó jelentése tovább süllyedjen, és kiderüljön, milyen morális mélységekbe képes süllyedni pénzért, pozícióért az, aki egyszer megcsókolta a pecsétgyűrűt. Hogy miért Marosi Beatrix érdemli az év gyökere címet? Mondjuk azt, amit ő mondott, amikor a kölcseys tanárok kirúgását kellett magyarázni: „Akkor és abban a helyzetben ezt éreztem helyesnek, ennyi.” (Csabai Máté)
Tucker Carlson
Egy nagyra nőtt amerikai zenekarnál általában oda kell belőni a bukás jeleit, amikor rájön, hogy Bécstől keletre is léteznek országok. Mint kiderült, egyáltalán nem csak a zenéről van szó, Milo Yiannopoulos és Steve Bannon korábban már bebizonyították, micsoda hírességként lehet előadni Budapesten akkor is, ha otthon már az is ciki, ha egy asztalnál kell ülni az illetővel. Tucker Carlson idén nyáron másodszor is előadást tartott Budapesten, de azóta rögzíthetjük az amerikai szalonnáci legújabb bravúrját is: nyitott a laposföldelméletre. Szerinte ugyanis mivel a világ telis tele van hazugságokkal, semmilyen elméletet nem érdemes elutasítani, így előkerültek már űrlények, az éghajlatváltozás tagadása, persze a minden valódi problémát elhallgató fősodrú média ekézése mellett.
Carlson és a hozzá hasonló agytrösztök alapvetően simán röhejesek lennének, a fejükre lehet képzelni az alusisakot, legyinteni lehet a baromságaikra. Csak hát Carlson mégis több tízmillió követővel rendelkezik az X-en (volt Twitter), és jóllehet megkopott a fénye azóta, hogy a Fox News is kirúgta és kénytelen saját streaming csatornáján gyártani az elméleteit, mégsem hagyható figyelmen kívül. Tulajdonképpen ha úgy vesszük, hogy a hasonló gondolatokkal normális esetben a Hörpi Törpi borozó pultját támasztó félbolond piások közt lehet találkozni, akkor végül is nagy dolog, hogy van a világban sokmillió ember, aki szerint Carlson nem valamiféle szektavezér, hanem komolyan vehető konzervatív gondolkodó, és Orbán Viktor is neki ad interjút komolyan vehető emberek helyett. De ha onnan nézzük, hogy az Egyesült Államok legnézettebb műsorától oda jut valaki, hogy közép-európai autokratikus vezetőkről csinál imázsfilmet, akkor azért mégis úgy tűnik, hogy ez itt egy vaskos bukás kezdete. (F. Szabó Emese, Fekő Ádám)
Jevgenyij Prigozsin
Repülőgéppel lezuhanni és meghalni szomorú dolog, de valószínűleg senki nem fogadott volna rá nagyobb összegben, hogy a Vlagyimir Putyin szakácsaként elhíresült Jevgenyij Prigozsinnak nem valami hasonló lesz a sorsa. Modhatnánk, hogy megtett érte mindent. A nemhivatalos orosz hadegységként működő/működött Wagner-csoport vezéreként a 2010-es évek eleje óta a kisstílű bűnözőként indult férfi egyszer csak Oroszország egyik legbefolyásosabb embere lett, hogy aztán Ukrajna lerohanása után a reguláris orosz hadsereggel versenyezve gyilkoltassa meg az ukránok mellett a saját, túlnyomórészt leszerelt katonákból és bűnözőkből álló hadseregét.
Prigozsin június végén meglepő módon egyszer csak Vlagyimir Putyin ellen fordult, vagyis valami ilyesmi történt, amikor a hadserege megindult Moszkva felé. Bár Prigozsin többször is kritizálta az orosz katonai vezetést a kudarcos ukrajnai akciók miatt, így is nehezen volt érthető, tulajdonképpen mit is akart. Ahogy az is, hogy ha már elindult, miért állt meg másfél nap után úgy, hogy valószínűleg ő sem gondolhatta, hogy Vlagyimir Putyin mostanra már nyílt diktatúrává vált országában ő majd életben maradhat. A mondjuk zendülésnek nevezhető másfél nap után az addig hazafias csoportként lerajzolt Wagnert voltaképpen feloszlatták, Prigozsin dolgait szép lassan kicsavarták a hadúr kezei közül, augusztus 23-án pedig egy repülőgép-szerencsétlenség következtében meghalt. Hivatalosan baleset történt, valójában soha senki nem fogja elhinni, hogy nem csak simán lelőtték a gépét. A posztumusz gyökérdíj azért járna, mert bármiféle jóérzés ellenére Jevgenyij Prigozsinnal kapcsolatban elég nehéz azt mondani, ne érdemelte volna meg a sorsát. (Fekő Ádám)
Elon Musk
Legyünk őszinték: egy nagyon rövid ideig a legtöbben bedőltünk Elon Musknak. Amikor élőben követhettük végig a SpaceX nagy űrprojektjét, még csak a leginkább talpraesett embereknek volt gyanús, hogy valójában nem annyira tudományos áttörést, hanem egy elkényeztetett hülyegyerek szórakozását látjuk; a Tesla autókat látva pedig kicsit elhittük, hogy végre közelebb kerülhetnek az évtizedek óta hiába vágyott repülő autók Az ötödik elemből. Aztán telt az idő, Muskról pedig kiderült, hogy tényleg csak egy gazdag, aki a saját gazdagsága révén azt hiszi, színaranyat szarik.
Miközben Musk megérkezett az angolban csak enlightened centristként leírható figurájához (Magyarországon ezt leginkább talán Schiffer András képviseli: az ember, aki annyira egyformán akar kritizálni mindenkit, hogy a végén végül mindig a fasisztákkal ért egyet), kiderült, hogy például a Tesla is inkább egy nagyra fújt lufi, amelynek a részvényeseit is stabilan megtévesztéssel tartotta magánál. Elon Musk a Twitter megvásárlásával bizonyította be, hogy mostanra már egy lett azzal a tények relativizálásáért harcoló alt-right szcénával, amelynek nagyban köszönhetjük a modern tudományellenességet, az épp újra erősödő rasszizmust, és csupa olyan dolgot, amelyekről sokáig úgy tűnt, nem fognak visszakerülni a mainstreambe.
Musk az X-re átnevezett felületen ad kiemelt lehetőséget az ufókkal és Orbán Viktorral riogató Tucker Carlsonnak, hiszen a modern szólásszabadság részeként végül is miért ne mondhatnánk az összevissza hazudozásra, hogy alternatív tény? A legijesztőbb része a Musk-szektának még mindig megmaradt, de a legijesztőbb része, hogy ebből az emberből akkora tech-oligarcha lett, hogy nem lehet igazán megkerülni sem: műholdrendszere az egyetlen biztosíték arra, hogy Ukrajnában működni tud az internetes kommunikáció, és bármennyire is szeretnénk, egyelőre az X is a mindennapok része, ha információhoz akar jutni valamiről az ember. (Fekő Ádám)
